BRÉKING

42 éve nyert először a Forma-1-ben Niki Lauda

Az osztrák legenda 42 évvel ezelőtt ezen a bizonyos napon nyert először a Forma-1-ben, méghozzá a Ferrari színeiben.

Niki Lauda az F1 történetének egyik legsikeresebb és leghíresebb versenyzője. Az osztrák legenda a világbajnoki címei és a precizitása mellett a hatalmas akaraterejével emelkedett ki a mezőnyből.

A 67 esztendős világbajnok 1971 és 1979, valamint 1982 és 1985 között versenyzett a legnagyobb kategóriában, miközben olyan csapatoknak dolgozhatott, mint a March, a BRM, a Ferrari, a Brabham és a McLaren. Lauda a hosszú pályafutása ideje alatt összesen 171 nagydíjnak a startjánál állt ott, melyekből 25-öt megnyert. Az 54 dobogója mellett 24 rajtelsőség is fűződik a nevéhez.

Az osztrák legenda először 1975-ben lett bajnok a Forma-1-ben a Ferrarival, majd következett számára az 1976-os szezon, ami több szempontból is meghatározó volt.

F1 ARCHIVE - LAUDA and HUNT rivalry 1976

Gondoljunk csak a súlyos balesetére a Nordschleife versenypályán, és a hihetetlen visszatérésére, valamint a felejthetetlen csatározásaira James Hunt ellen. Abban az idényben ő érdemelte meg leginkább a címet, de az évadzáró Japán Nagydíjon nem jött ki számára a lépés a nagy esőzésben, míg a brit riválisa kockáztatott és felért a csúcsra. Egy esztendővel később 1977-ben újra Lauda és a Ferrari volt a nyerő, ami után egy sikertelenebb időszak következett számára: 1978 és 1983 között a legjobb összetett helyezése egy 4. pozíció volt a Brabham volánja mögött. Igaz, 1980-ban és 1981-ben nem állt rajthoz a Forma-1-ben.

Az utolsó bajnoki címét 1984-ben szerezte meg a McLarennel. Hisszük, vagy sem, tette mindezt úgy, hogy 6 alkalommal célba sem ért, de amikor igen, szinte mindig nyert, vagy második lett. Egyetlen olyan verseny volt, amikor nem állt dobogóra. Ez az Európai Nagydíjon volt, amikor is negyedik lett.

1974. április 28-án, napra pontosan 42 évvel ezelőtt Niki megszerezte pályafutása első győzelmét az F1-ben. Ez volt a Forma-1 történetének 293. nagydíja, amit Spanyolországban, Jaramában rendeztek meg. Az időmérő edzésen is az osztrák volt a leggyorsabb, közvetlen Ronnie Peterson (Lotus) és Clay Regazzoni (Ferrari) előtt. A 84 körös futamot több mint 35 másodperccel nyerte meg a csapattársa, és Emerson Fittipaldi előtt, aki harmadik lett a McLarennel.

A Ferrari számára is különleges volt ez a futam, hiszen ez volt a márka 50. győzelme.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Kvyat: „Újra megcsinálnám Vettellel…”
Következő cikk Villeneuve 20 éve ezen a napon nyert először a Forma-1-ben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország