4 versenyző esélyes a 2023-as Alpine-ülésre, De Vries is köztük van! – sajtóhír

A holland Telegraaf úgy tudja, hogy négy pilótának van komoly esélye az Alpine 2023-as Forma-1-es ülésére, és köztük van Nyck de Vries is – viszont nem ő a favorit.

Nyck de Vries, Williams FW44

Nyck de Vries zseniális teljesítményt nyújtott: a 2019-es Forma-2-es bajnok Alex Albon helyére ugrott be, és minden várakozást felülmúlva a kilencedik helyen ért célba az Olasz Nagydíjon azzal az autóval, amit a monzai FP3-on vezetett először.

A holland tehát sikeresen felhívta magára a figyelmet, a Telegraaf pedig már arról ír, hogy összesen négy versenyzőnek van komoly esélye az Esteban Ocon melletti Alpine-ülésre, és köztük van De Vries is.

Még több F1 hír:

Az általában jól értesült portál szerint továbbra is Pierre Gasly a favorit a francia istállónál, ha az ő szerződtetése nem jönne össze, akkor a Nyck de Vries, Nico Hülkenberg, Jack Doohan hármas valamelyike lehet a befutó.

Nyck de Vries az utóbbi két szezonban a Formula E-ben versenyzett, tavaly világbajnok lett, Hülkenberg 2020-ban három, 2022-ben két futamra ugrott be helyettesíteni és jó teljesítményt nyújtott, Doohan pedig az Alpine juniorjaként a negyedik helyen áll a Forma-2-ben.

Magyarországon száguldozott Verstappen a Honda új járgányával (videó)

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Kimi Raikkönen egykori versenymérnökével erősít a Haas
Következő cikk Hamilton: Ez ezerszer élvezetesebb, mint az első helyről indulni!

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország