4 méterrel „volt gyengébb” Rosberg motorja – Puhány lenne a német?

4 méterrel „volt gyengébb” Rosberg motorja – Puhány lenne a német?

Nico Rosbergnek megvan a válasza azoknak, akik azt hányják a szemére, hogy ismét puhány volt, alulmaradt csapattársával szemben. A Mercedes AMG versenyzője rosszul jött ki a japán hétvégéből – is -, mivel tovább nőtt a hátránya a bajnokságban.

Rosberg a Bildnek írva megjegyezte, „dühítő”, hogy a pole után be kellett érnie a második hellyel, ismét nőtt a hátránya. Hangsúlyozta, az nem érdekelné a végelszámolásánál, hogy második vagy harmadik lenne, mert ő „ELSŐ akar lenni”, így, nagybetűvel.

A rajtot és az azt követő párharcot is részletezte. „Ami nem volt olyan cool: a szoros csata Lewisszal a rajtnál. Jól jöttem el, de ennek ellenére Lewis hirtelen ott volt mellettem az 1-es kanyarban. Utólag azt mondták a mérnökeim, hogy valamivel kisebb volt a teljesítmény a motoromban Lewiséhoz képest, mivel túlmelegedett a rajt előtt. Méterekben kifejezve 4 méter, ennyit vesztettem.”

„De utólag ez sem segít. Kemény párharc volt a következő két kanyarban. Ő mindenesetre agresszív volt. És én? Ismerem a szemrehányásokat, amik ilyenkor jönnek: túl puhány vagyok és így tovább. Erre én azt mondom Nektek: vannak a csapat által megadott szabályok, amikhez tartanunk kell magunkat a párharcok során”- ecsetelte. „Ennek megfelelően viselkedtem. A 2-es kanyarban balra kellett mennem a pályán, hogy elkerüljem az ütközést, ami ténylegesen nulla pontot jelentett volna a csapatnak.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Nico Rosberg
Cikk típusa BRÉKING