36 évvel ezelőtt Senna, és az első F1-es pont: videó

Ayrton Senna 36 esztendővel ezelőtt szerezte meg az első királykategóriás pontját, már a második futamán egy gyengébb F1-es autó volánja mögött. A brazil hamar letette a névjegyét.

Ayrton Senna, Toleman TG183B Hart

Fotót készítette: LAT Images

A 26 éve tragikus körülmények között elhunyt legenda már nagyon korán felhívta magára a figyelmét. A gokartos időkben is olyan dolgokra volt képes, amikre sokan mások nem. Ez a pályafutása későbbi részében is így volt.

Még több F1 hír:

A Forma-1-ben talán hamarabb is bemutatkozhatott volna, de a nagy lehetőséget 1984-ben kapta meg, amikor aláírt a nem túl erős Toleman istállóhoz. Ayrton Senna készen állt arra, hogy rövid idő alatt nagyon sokat tanuljon, és meglepje a közönséget.

Ez sikerült is neki, hiszen az idény alatt a sok kiesése mellett háromszor is dobogós helyezést szerzett. Monacóban második lett, míg Angliában és az évadzáró Portugál Nagydíjon harmadik. Remekül használta ki az adandó lehetőséget.

Életében először Brazíliában, hazai pályán állhatott rajthoz a Forma-1-ben. A brazil futamon sajnos nem ért célba, de nem sokkal később, a szezon második futamán már igen. Ennek az eseménynek Dél-Afrika adott otthont.

Ayrton Senna, Toleman TG183B Hart

Ayrton Senna, Toleman TG183B Hart

Fotó készítője: Ercole Colombo

A mezőnyben olyan nevek foglaltak helyet mint Piquet, Rosberg, Mansell, Tambay, Prost, De Angelis, Lauda, Warwick, Alboreto, Laffite, De Cesaris, Arnoux, Patrese... Bőven volt ki ellen küzdenie a brazilnak, aki az időmérőt csak a 13. helyen fejezte be.

Senna több mint 2 másodpercet kapott a pole-ban végző Piquet-től, de ha megnézzük azt, hogy a másik Toleman volánja mögött Cecotto 3.4 másodpercre volt a legjobb időtől, akkor igencsak felhúzhatjuk a szemöldökeinket. A venezuelai nem mellesleg abban az esztendőben még pontot sem szerzett, és a Brit Nagydíj után nem folytatta.

Ayrton remekül helyezkedett az afrikai versenyen, és megszerezte az akkor 1 pontot érő 6. helyet. 3 kört kapott a győztes Laudától, bár a harmadik helyen célba ért Warwick is körhátrányban teljesítette a távot, míg a második Prost 1 perc feletti differenciával zár a csapattársához képest.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton elárulta, a pénzhiány miatt néha még gokartozni sem tudott, szemben a társaival
Következő cikk A Racing Point nagyon elégedett a Pérez-Stroll duóval

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország