30 perccel később, 15.30-kor kezdődik az időmérő!

Az FIA hivatalos közleményben jelezte, hogy a 2020-as Portugál Nagydíj időmérő edzése az előretervezett 15 óra helyett csak 15.30-kor veheti kezdetét.

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A harmadik szabadedzés utolsó perceiben Sebastian Vettel autója megbontotta az egyik kanyarban a csatornafedeleket, a javítási munkálatokkal pedig nem végeztek még a pályabírók, hogy az FIA hivatalosan is eltolta az időmérő kezdetét!

A portugál pályát mindössze hetekkel a Forma-1-es futam előtt aszfaltozták újra, ezért is volt ilyen apró a tapadás a szabadedzéseken, ami sok megpördüléshez és hibához vezetett a gyakorlásokon.

Sebastian Vettel a harmadik szabadedzés végén az utolsó, 14-es kanyart vette a szokásosnál szélesebben, és ráhajtott a pálya szélén a csatornafedelekre, amelyeket meg is bontott az autójával.

 

Szerencsére az autójában nem esett akkor kár, mint tavaly George Russell bakui esetében, ahol a laza csatornafedél gyakorlatilag taposóaknaként semmisítette meg a Williams padlólemezét.

Michael Masi, az FIA versenyigazgatója személyesen is megvizsgálta a javítást, azonban azzal nem volt elégedett, így az időmérő elhalasztása mellett döntött, azért is, mert a pálya összes többi, hasonló rögzítésű csatornafedelét átvizsgálják, hogy hasonló eset ne ismétlődhessen meg.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Megvan a Haas 2021-es párosa, itt mutatkozik be Schumacher! – olasz sajtó
Következő cikk ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: IDŐMÉRŐ - Portugál Nagydíj 2020 (LIVE)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország