Jelentés a szabadedzésről
Forma-1 Azeri Nagydíj

3 piros zászló az azeri FP1-en, Max Verstappen az élen!

Az Azeri Nagydíj első szabadedzése 3 piros zászlós szakaszt és 2 autótörést hozott, az élen pedig Max Verstappen végzett, 3 tizeddel megelőzve Lewis Hamiltont.

GXWRiA0WIAAU0_c

Az Azeri Nagydíjra egy változás történt a mezőnyben: az eltiltott Kevin Magnussen helyét Oliver Bearman veszi át erre a hétvégére, aki jövőre már a csapat teljes állású pilótája lesz Esteban Ocon mellett.

Bakuba csak 3 csapat hozott módosításokat az autójára: a Red Bull új padlólemezt, az RB új első szárnyat hozott a helyszínre, az Aston Martin pedig egy apróbb módosítást eszközölt az autóján.

 

Az FP1 legelején Piastri jelentette, hogy egyáltalán nincs tapadás a pályán, és ekkor nagyrészt a közepes gumik voltak fent a kocsikon, és az első percekben Hamilton ugrott az élre, aki az ülése melegedésére panaszkodott.

Még negyedóra sem telt el az edzésből, amikor a 12-es kanyarban hagyott törmelék miatt szakították meg az edzést piros zászlóval: egy fémtörmeléket távolítottak el a pályamunkások, majd folytatódhatott az FP1.

Az újraindítást követően Ocon jelentette, hogy nincs hajtás, és a francia vissza is jött a bokszba, majd az Alpine egy közleményben jelezte, hogy az erőforrással lehet gond, és véget ért számára az edzés.

Sainz a bukótérbe hajtott, miután elmért egy féktávot, Leclerc pedig előbb az élre állt, majd a 15-ös kanyarban falba tette a Ferrarit, így az ő edzése is véget ért, az edzést pedig piros zászlóval megszakították – videó a balesetről itt!

 

Pár perc szünet után jött a folytatás, előkerültek a lágy gumik, Hamilton pedig egy 1:45.8-as idővel az élre állt, mögötte a két McLaren és Perez következett, a leggyorsabb első szektoridő pedig továbbra is Leclerc neve mellett állt.

Nem sokkal később jött az újabb baleset: a Sargeant helyét átvevő Colapinto tette falba a Williamst, miután elvesztette a kocsi hátulját: az autó megtört, de a második F1-es hétvégéjét teljesítő argentin szerencsére nem sérült meg - videó a balesetről itt!

Az edzés az utolsó 10 percre indult újra, Verstappen pedig 36 ezredes lemaradással feljött a második helyre. Még néhány sárga zászlót láthattunk, de több baleset már nem történt az első edzésen.

Az edzés legvégén még érkezett néhány gyorskör, Perez a harmadik helyre jött fel, Verstappen pedig két lila szektort futva megnyerte az FP1-et, végül 3 tizedet vert Hamiltonra. A top 5-ben tehát Verstappen, Hamilton, Perez, Norris és Sainz végzett.

Piastri már 7 tized feletti hátrányban lett hatodik, majd Alonso, Russell, Leclerc és Ricciardo következett. Bearman 1 tizeddel gyorsabb volt Hülkenbergnél - a két Haas a 11., illetve 12. pozícióban végzett, megelőzve Strollt és Bottast.

A Forma-1-es program magyar idő szerint 15 órakor folytatódik a második szabadedzéssel, a két edzés között pedig 13 órától rendezik a Forma-2-es időmérőt.

 
   
1
 - 
4
   
   
1
 - 
2
   
Helyezés Versenyző # Autó Motor Kör Idő Intervallum km/ó
1 Netherlands M. Verstappen Red Bull Racing 1 Red Bull Red Bull 21

1'45.546

  204.752
2 United Kingdom L. Hamilton Mercedes 44 Mercedes Mercedes 19

+0.313

1'45.859

0.313 204.147
3 Mexico S. Perez Red Bull Racing 11 Red Bull Red Bull 17

+0.376

1'45.922

0.063 204.025

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Red Bull-mérnök megmagyarázta, milyen F1-es fejlesztést hoztak Bakuba
Következő cikk Tudja-e Helmut Marko, hogy mi ment félre a Red Bullnál?

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország