3 perc lehetett kritikus jelentőségű Michael Schumacher síbalesetekor

Az ARD műsorában egy német újságíró, Jens Gideon látogatott el Michael Schumacher lassan 10 évvel ezelőtti síbalesetének helyszínére, miközben a legenda jelenlegi állapotáról továbbra is nagyon keveset tudunk.

Michael Schumacher, Mercedes AMG F1

Közeledünk Michael Schumacher rendkívül súlyos következményekkel járó síbalesetének 10. évfordulójához, ennek kapcsán pedig az ARD számára egy német újságíró, Jens Gideon látogatta meg a francia Alpokat, ahol többek között egy helyi síoktatóval, Andréval is beszélt, aki 2013-ban az elsők között érkezett a baleset helyszínére.

„A sisakja össze volt törve, a kamera pedig még mindig a sisak tetején volt” – mesélte Andre, aki a mai napig tisztán emlékszik arra, ahogy Schumachert megtalálta. A sisakkamera felvételeit – érhető módon – soha nem hozták nyilvánosságra.

Még több F1 hír:

Gideon és Andre beszámolója szerint Schumacher kezdetben magában volt, miután beverte a fejét egy sziklába, emiatt az elsősegélynyújtók alábecsülhették az állapota súlyosságát. Azonban a közeli Moutiers város kórházába történő légi szállítás folyamán viszont rohamosan romlani kezdett Schumacher állapota, az eszméletét is elvesztette és intubálásra szorult.

A moutiers-i leszálláskor kritikus döntést hoztak, és szinte azonnal úgy döntöttek, hogy Schumachert a specializáltabb grenoble-i kórházba szállítják. Gideon ennek kapcsán egy fontos részletet emelt ki a riportjában:

„Schumacher három perccel korábban Grenoble-ban lehetett volna” – állítja az újságíró, utalva arra, hogy ez a három perc döntő lehetett volna az első kezelés és az F1-legenda általános egészségi állapota szempontjából – írja a GMM.

Eközben a Ferrari-csapatfőnök már a teszt előtt tudta, hogy baj van, míg a volt csapattársa szerint ezért olyan nehéz megverni Hamiltont.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az IndyCarból ismert szabály jöhet az F1-be, az F2-ben és az F3-ban tesztelik
Következő cikk Kiderült, mit kell tennie Sergio Pereznek, hogy megtartsa a Red Bull-os ülését

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország