28 éve halt meg a Forma-1 egyik legnagyobb legendája, Ayrton Senna

Immáron több mint 28 éve annak, hogy az 1994-es San Marinói Nagydíjon életét vesztette a háromszoros Forma-1-es világbajnok, Ayrton Senna, akit minden idők egyik legjobb versenyzőjeként tartanak számon.

28 éve halt meg a Forma-1 egyik legnagyobb legendája, Ayrton Senna

Napra pontosan 28 esztendővel ezelőtt rendezték meg a tragikus 1994-es San Marinói Nagydíjat, ami a Forma-1 történetének egyik legsötétebb hétvégéjeként vonult be a történelembe.

Már pénteken is benne volt a levegőben, hogy borzalmas dolgok történhetnek az imolai pályán, amikor Rubens Barrichello nagy tempónál vesztette el az irányítást a Jordan felett, majd csodával határos módon egy orrtöréssel megúszta a balesetet, és nem halt bele a bukásba.

Egy nappal később Roland Ratzenberger már nem volt szerencsés. A mindig mosolygós, mégis vérprofi osztrák az időmérő edzésen azután is a pályán maradt, hogy megsérült az első légterelője, azonban bátorsága nem fizetődött ki.

Egy körrel később körülbelül 310 km/órás sebességgel haladva maga alá gyűrte az első elemet, a betonfalnak ütközött. A baleset során szerzett súlyos sérüléseibe belehalt, az életét már nem tudták megmenteni. 

Még több F1 hír:

 

Ayrton Sennát rendkívül megviselte Ratzenberger balesete és halála, a szörnyű hétvégén még arról is beszélt barátnőjével, Adriana Galisteu-vel, hogy visszavonul a versenyzéstől, ennek ellenére elindult a San Marinói Nagydíjon.

Az autójában elrejtett egy osztrák zászlót, hogy esetleges győzelme esetén, Ratzenbergerre emlékezve lengesse meg azt. Senna a pole-pozícióból rajtolt a futamon, majd a rajt után is az élen maradt, így minden esélye megvolt a hőn áhított sikerre.

Egészen a 6. körig, amikor a Tamburello-kanyarban a falnak csapódott, és életét vesztette. A brazil legenda 34 évesen, 3 világbajnoki címmel, 41 futamgyőzelemmel, 65 pole-pozícióval, 19 leggyorsabb körrel és 161 nagydíjrészvétellel írta be magát a történelemkönyvekbe.

 

Sennát a szakma és a rajongók is minden idők egyik, ha nem legjobb F1-es versenyzőjeként tartják számon. Nem csoda, hogy megannyi jelenleg aktív versenyző is példaképként tekint a brazilra, akinél senki nem volt gyorsabb egy körön, még ezekben az időkben sem.

Tragédiája egy olyan pályafutás végére tett pontot, amely vélhetően ennél is szebb lehetett volna, talán a Ferrarival. Senki nem tudja, hány világbajnoki címig jutott volna, de sokatmondó információ, hogy 1994-ben a Williams konstruktőri világbajnok lett.

Senna életében is bizonyította, hogy helye van a sportág legnagyobb legendái között. Elég csak az 1984-es Monacói Nagydíjra gondolnunk, amikor a gyengébb Tolemannal esős körülmények között varázsolt, és csupán a korai leintés fosztotta meg a győzelemtől az akkor 23 éves brazilt.

 

A Lotus versenyzőjeként aztán már megmutatta, hogy ha versenyképes gép van alatta, képes rendszeresen kimagasló teljesítményt nyújtani. A McLaren-Honda színeiben 3 világbajnoki címet söpört be, a Senna-Prost duót pedig minden idők legjobb párosának tartották.

A Williamshez negyedik világbajnoki címének megszerzése reményében igazolt, de hiába szerezte meg a pole-pozíciót a szezon első 3 versenyének mindegyikén, célba érni egyszer sem tudott.

Egykörös tempójának leírása a mai napig lehetetlen, lehetetlen ugyanakkor még mindig fennál néhány rekordja, ami segít megérteni, hogy milyen fantasztikus versenyző is volt.

Senna nevéhez fűződik a zsinórban legtöbb megszerzett pole pozíció (8), a sorozatban elért legtöbb első soros rajthely megszerzése (24), a legtöbb első rajtkocka elhódítása ugyanazon a pályán (8, éppen Imolában), a sorozatban elért legtöbb pole pozíció ugyanazon a pályán (7).

A brazil a mai napig tart egy különleges rekordot is, ugyanis 1989-ben nem volt olyan versenyhétvége, hogy ne az első két hely valamelyikéről rajtolt volna egy futamon. 

A tragikus olaszországi hétvégét követően elkezdték sokkal komolyabban venni a pilóták biztonságát a Forma-1-ben, amiért Senna aktív pilótaként is folyamatosan harcolt.

Ennek köszönhetően több mint 20 éven át egy versenyző sem vesztette életét királykategóriás sérülés következtében, ám sajnos Jules Bianchi a 2014-es Japán Nagydíjon szerzett sérülései miatt megtörte ezt a sorozatot, és már ő sem lehet közöttünk. A Ferrari juniorja nagyon fiatalon távozott.

Nyugodj békében, legenda!

Alonso elmondta véleményét Hamiltonról: Lehetsz bármilyen jó, ha az autód cserbenhagy

megosztás
hozzászólás
Ricciardo: a történelmi helyszínek alkotják a Forma-1 gerincét
Előző cikk

Ricciardo: a történelmi helyszínek alkotják a Forma-1 gerincét

Következő cikk

A McLarennél aggódnak is a Haas miatt, meg nem is

A McLarennél aggódnak is a Haas miatt, meg nem is