27 előzés volt az Olasz Nagydíjon: összesítettben Raikkönen az élen

Mindössze 27 előzés volt az idei Olasz Nagydíjon, ami pontosan fele a „tavalyi eredménynek”. Már csak hét futam van hátra a 2013-as bajnokságban, egyelőre Kimi Räikkönen neve mellett szerepel a legtöbb manőver.

A tegnapi verseny meglehetősen unalmasra sikeredett, és leginkább Hamilton szolgáltatta az előzéseket Räikkönennel karöltve. A 27 előzésből nyolc fűződik a brit, hét a finn nevéhez – számolta össze a Turun Sanomat. Tavaly összesen 54 előzés volt az egykori királyi vadasparkban, míg az idei 27-tel hátulról a harmadik a listán: Monacóban 16, Mogyoródon 22 manőver történt.

Összesítettben Räikkönen vezet 43 előzéssel, ami betudható annak, hogy a Lotus rendre alulmarad az időmérőn, és a 2007-es bajnoknak rendre előre kell törnie. Vettel neve mellett mindössze 16 manőver található, és Button szintén ennyit tudhat magáénak – utóbbi nem azért, mert az élről, vagy a mezőny első feléből rajtolna.

Előzések száma:

Kimi Raikkonen - 43

Mark Webber - 41

Felipe Massa - 40

Lewis Hamilton - 37

Fernando Alonso -34

Romain Grosjean, Jean-Eric Vergne -28

Nico Hülkenberg - 27

Daniel Ricciardo, Adrian Sutil és Paul di Resta - 24

Valtteri Bottas - 22

Sergio Perez - 18

Charles Pic, Nico Rosberg és Esteban Gutierrez - 17

Sebastian Vettel és Jenson Button - 16

Pastor Maldonado - 14

Giedo van der Garde - 10

Max Chilton - 7

Jules Bianchi - 5

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING