25 nap múlva lenne a Kínai Nagydíj: tényleg visszatér minden a normális kerékvágásba?

A koronavírus-járvány kitörése után először Kínában kellett felfüggeszteni a normális életet, ezzel pedig a motorsportot is. Minden rajongó, a pilóták, csapatok igyekeznek alkalmazkodni a járvány körülményeihez.

A scenic view of the Shanghai International Circuit

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

A Kínai Nagydíjat február 12-én fújták le, ami kétség kívül már akkor is a helyes döntés volt. A cikk írásakor 81000 fertőzöttet tartanak hivatalosan számon, és 3200 halálesetet.

Az elmúlt napokban pozitív hírek érkeztek a Távol-Keleti országból, és a járvány mértékének drasztikus csökkenéséről adtak tudomást.

Hétfőn a sanghaji kormány a város szükségállapotának szintjét egy szinttel csökkentette, de arról szó sincs még, hogy az F1 idén visszatérhetne a városba, írja a RaceFans. 25 nap alatt lehetetlen lenne megszervezni egy versenyt, az F1 éppen most aktuális nyári szünetéről nem is beszélve.

Egyelőre elégedjünk meg azzal, hogy örülünk a bíztató jeleknek, amíg Európában és az Egyesült Államokban éppen most kezd el tombolni a járvány.

Ugyanakkor a járvány valós méreteivel továbbra sem vagyunk tisztában. A South China Morning Post szerint már februárban több, mint 80000 fertőzött volt az országban, és több, mint 43000 ember tesztje lett pozitív, őket azonban nem számolták bele a hivatalos adatokba, mert nem mutattak tüneteket.

Még több F1 hír:

Kína esetében számolnunk kell a nem teljes átláthatósággal is, a kínai kormány előszeretettel tussol el olyan, számára kellemetlen adatokat, amely rossz színben tűnteti fel őket a nemzetközi közvélemény előtt.

Ha a hivatalos adatokban nem is bízhatunk teljesen, Kína már értékes tapasztalatokkal rendelkezik a vírus kezelésével és a járvány mértékének csökkentésével kapcsolatban, amely kulcsfontosságú lehet a nyugati gócpontok felszámolásánál is.

A motorsport is kezd lassan újraéledni az országban, és szintén Sanghajban nemrégen újranyitott a Tianma versenypálya is. Kínának több, mint 3 hónapig tartott stabilizálni a járvány helyzetét, az országban, ezért mi, motorsport rajongók is abban reménykedhetünk, hogy június közepe fele már visszatérhet az élet a rendes kerékvágásba.


Új kameraállásból is megnézhetjük Max Verstappen körözését a Red Bull RB8-cal – légi felvételeken láthatjuk, ahogy a holland tehetség a pályán megy, majd visszatolják a bokszba a világbajnok autóval.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Briatore: A Ferrari elpocsékolt egy évet Raikkönennel
Következő cikk Az F1 problémái a koronavírus kapcsán a rendszerében rejlenek

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország