BRÉKING

25 millió euróba kerülne Raikkönen menesztése a Ferrarinál?

A legfrissebb pletykák szerint a Ferrarinak egészen mélyen a zsebébe kellene nyúlnia ahhoz, ha meg akarna válni a finn „Jégembertől”, és ugyanez igaz a spanyol csapattársára is.

Ezen a hétvégén számos vadabb pletyka is napvilágot látott a sajtóban. Az egyik legérdekesebb az, hogy a Ferrari az idény végeztével megválhat Kimi Räikkönentől, aki legutóbb Kanadában is egy nagyon gyenge futamot zárt, és idén eddig egy alkalommal sem tudta legyőzni a csapattársát.

Sokan hitetlenkednek abban, hogy a Ferrari idő előtt megválna a két esztendőre aláírt versenyzőjétől, de ezek az emberek ugyanezt gondolhatták 2009-ben is, amikor Räikkönen kontraktusa 2010-re és még 2011-re is érvényes volt. Akkor Maranellóban talán a Fernando Alonso mögött álló Santander bank nyomására is hatalmas összeget fizettek a finnek a távozásáért cserébe.

A legfrissebb pletykák szerint ez az összeg most körülbelül 25 millió eurót jelentene az olaszok számára, és Alonsótól is hasonló koncepcióval tudnának megválni. Azt azonban nem tudni, hogy a kontraktusban foglaltak szerint mennyire könnyen bontható fel az érvényes szerződés, ha az adott versenyző messze elmarad a csapattársához képest, vagy épp a Ferrari milyen helyezést ér el a szezon végén.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Egy biztos, Räikkönen szenved az F14-T volánja mögött és nem úgy tűnik, mintha nagyban javulna a helyzete.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Rosberg: Nem fogom hagyni, hogy a Red Bull nyerjen!
Következő cikk Pérez szótlanul fordult el Massától - mit keresett az egykori menedzser a stewardok mellett?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország