25 éve, hogy nincs közöttünk a Ferrari legendás alapítója, Enzo Ferrari

megosztás
hozzászólás
25 éve, hogy nincs közöttünk a Ferrari legendás alapítója, Enzo Ferrari
Hujber Dávid
Szerző: Hujber Dávid
2013. aug. 13. 12:35

Luca di Montezemolo elnök számára még mindig rendkívül sokat jelent az alapító, aki már negyed évszázada nem lehet közöttünk.

A holnapi nap egy szomorú megemlékezést jelent majd a Ferrari számára, hiszen napra pontosan 25 éve lesz, hogy Enzo Ferrari elhunyt. Az olasz legenda 1988. augusztus 14-én hunyt el, ezzel rengeteg rajongónak mély fájdalmat okozván. Azóta generációk nőttek fel Maranellóban, miközben sok versenyző még meg sem született, amikor Enzo örök álomra hajtotta a fejét.

Di Montezemolo azon szerencsések között lehetett, akik egészen közelről ismerhették a „Főnököt.”

„Lehetetlen néhány szóban összefoglalni azt, hogy mit jelent nekem Enzo Ferrari.” – mondta a márka elnöke a Ferrari hivatalos weboldalának adott nyilatkozatában.

„Nagyon sokkal tartozom neki. Még a legnehezebb pillanatokban is képes volt előre tekinteni, miközben végig professzionálisan végezte a munkáját. Nagyon gyakran gondolok vissza azokra az időkre, és szerencsésnek tartom magam, hogy ismerhettem őt és együtt dolgozhattam vele, valamint Avvocato Agnelli-vel. Ők igazán kivételes emberek voltak, akik elérték azt, hogy a világ bármely táján ragyogni tudjunk.”

http://www.youtube.com/watch?v=xhp-g73V8Ao

„Maranellóban az asztalomon van egy fotóm az alapítóról. Amikor meg kell hoznom egy fontos döntést, akkor ösztönösen rátekintek és legbelül felteszem magamnak a kérdést, hogy vajon ő mit is tenne ebben a helyzetben. Mindig is Enzo Ferrari példája lebeg a szemeim előtt. Sikerült megvalósítania az álmát, és rendkívüli autókat hozott létre. Minden itt dolgozó nőben és férfiben benne van ez a szenvedélyes DNS.”

„Már 25 éve, hogy nincs közöttünk, de boldog lenne, ha láthatná, hogy a Ferrari iparilag és a versenyzés szintjén is milyen erős, ami az olasz kiválóságot jellemzi, miközben továbbra is milliókat kápráztat el a világ minden tájáról.”

Következő Forma-1 cikk
Sauber: Nem igazak a hírek, életben vagyunk!

Előző cikk

Sauber: Nem igazak a hírek, életben vagyunk!

Következő cikk

Szenzációs alkotás a Sauber-től: A Forma-1 autói 1993 óta

Szenzációs alkotás a Sauber-től: A Forma-1 autói 1993 óta

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Szerző Hujber Dávid
Cikk típusa BRÉKING