Jelentés a szabadedzésről
Forma-1 Spanyol Nagydíj

24 ezred Norris és Verstappen között a spanyol FP1-en, Alonso okozott piros zászlót

A Forma-1-es Spanyol Nagydíj első szabadedzésén Lando Norris és Max Verstappen bizonyult a leggyorsabbnak, míg egy piros zászlós szünet is történt, miután Fernando Alonso egy karbondarabot hagyott a pályán.

Lando Norris, McLaren F1 Team

Lando Norris, McLaren F1 Team

Fotót készítette: Simon Galloway / Motorsport Images

A Forma-1-es Spanyol Nagydíj első szabadedzésén Nico Hülkenberg helyén Oliver Bearman ülhetett be a Haasba, hiszen az amerikai istálló 2025-ös ülésének első számú várományosa az idény folyamán hatszor is lehetőséget kap az FP1-en – ez az idei második szabadedzése a Haasszal.

Az FP1 elején szinte mindenki rögtön kihajtott a pályára, nagyrészt a kemény és a közepes keverékek voltak akcióban, miközben a pálya hőmérséklete 47, a levegő hőmérséklete 28 fok volt.

 

Az első perceket követően Russell állt az élre, aki 1:15.6-ot ment – ez még nagyon messze volt az releváns időeredményektől, hiszen tavaly 1:12.2 volt a pole-idő. Nem sokkal később Verstappen ment erősebb kört és állt az élre.

Perez arra panaszkodott, hogy alulkormányozott az autója, Leclerc pedig azt mondta, hogy borzalmas érzés vezetni a kocsiját. Verstappen a legkeményebb, C1-es gumikkal továbbra is az élen állt, amikor még 40 perc volt hátra az edzésből.

Az edzés második felére már felkerültek a lágy abroncsok is, és jöttek is az erősebb körök: Norris vette át a vezetést 1:14.2-vel, mögötte Verstappen jött 24 ezredes hátránnyal, majd Sainz, Russell, Perez és Piastri következett – a két McLaren és a két Red Bull lágy, a többiek közepes gumikkal futották a leggyorsabb körüket.

Cunodának volt egy kisebb bizonytalansága, miután próbálta kikerülni Russellt, míg Russell próbálta elengedni a japánt, így viszont majdnem egymásnak mentek – Russell nem is értette, ez hogyan történhetett.

 

Az FP1 kétharmadánál pár percre piros zászlós időszak lépett érvénybe, miután Alonso hajtott rá a kerékvetőre, a kocsijáról pedig leszakadt egy karbondarab. Az újraindítás után ezúttal Leclerc és Stroll között volt egy kis félreértés, de a kanadainak sikerült elengednie a monacóit.

Az utolsó percekben Gasly autójával nem stimmelt valami, ezért vissza kellett jönnie a bokszba az Alpine pilótájának, Verstappen pedig a kuplunggal nem volt elégedett, olyankor kapcsolt be a lefulladásgátló, amikor nem kellett volna.

Az utolsó percekben már nem változott a sorrend, így Norris 24 ezreddel Verstappen előtt végzett az élen. Sainz és Russell hátránya már 3, Perezé pedig 4 tized, majd Piastri, Hamilton, Ocon, Alonso és Albon következett. Az autójával szenvedő Leclerc a 11., a Haashoz beugró Bearman a 19. lett. 

A Forma-1-es program magyar idő szerint 17 órakor folytatódik a második szabadedzéssel, amit a Duna World fog élőben közvetíteni. Az F2-es és az F3-as időmérőt ezúttal nem közvetíti a közmédia.

Eközben itt a Spanyol Nagydíj fejlesztéseinek listája, míg így áll az F1-es pilótapiac Antonellivel, Jos Verstappennel és Briatoréval a főszerepben.

 
   
1
 - 
4
   
   
1
 - 
2
   
Helyezés Versenyző # Autó Motor Kör Idő Intervallum km/ó
1 United Kingdom L. Norris McLaren 4 McLaren Mercedes 27

1'14.228

  225.860
2 Netherlands M. Verstappen Red Bull Racing 1 Red Bull Red Bull 27

+0.024

1'14.252

0.024 225.787
3 Spain C. Sainz Jr. Ferrari 55 Ferrari Ferrari 31

+0.344

1'14.572

0.320 224.818

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Motorcsere Max Verstappennél és a Ferrarinál az F1-es Spanyol Nagydíjra! – hivatalos
Következő cikk Meglepő ok miatt vizsgálja Lance Strollt az FIA

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország