21 éves tartalékversenyzője lesz a McLarennek: Egy újabb csiszolatlan gyémánt az F1 közelében

21 éves tartalékversenyzője lesz a McLarennek: Egy újabb csiszolatlan gyémánt az F1 közelében

A McLaren úgy döntött, hogy az egyik saját tehetségét nevezi ki tartaléknak a 2014-es idényre.

Stoffel Vandoorne szintén esélyes volt arra, hogy átvegye Sergio Pérez helyét a McLarennél, ám végül Kevin Magnussen lett a befutó. A belga versenyző az idei szezonban a McLaren F1-es csapatának tartalékja és a GP2-es ART istálló versenyzője lesz.

„Nagyon örülök ennek, és megtiszteltetés, hogy a McLaren Mercedes F1-es csapatának lehetek a tartalékversenyzője 2014-ben. Ezzel együtt izgatott vagyok, hogy az ART GP2-es csapatánál versenyezhetek idén. Miután megnyertem az Eurocup Formula Renault 2.0 Series-t 2012-ben, a második helyen végeztem a World Series by Renault 3.5 bajnokságban 2013-ban. Úgy érzem, hogy jó úton haladok a végső célom felé, ami nem más, mint  a Forma-1.

„Lassan egy éve, hogy tagja vagyok a Mclaren Fiatal Versenyző Programjának. Nagyon sokat tanultam ezen időszak alatt. Hetente legalább egyszer ellátogatok a McLaren Technológiai Központjába. Sokat dolgoztam az MTC szimulátorával, hogy segítsem a McLaren F1-es mérnökeit a fejlesztésekkel a 2014-es MP4-29-es versenyautó miatt.”

„Fizikailag és szellemileg is nagyon keményen dolgoztam az elmúlt évben, hogy készen álljak. Ez egy fantasztikus program, amiben részt veszek, és a Wokingban dolgozó srácok pontosan tudják, hogy miként is kell felkészíteni egy versenyzőt a Forma-1-re. Nagyon élvezem velük a munkát.”

„Nagyon komolyan veszem ezt a munkát a McLarennél, mert technikailag ez egy komoly kihívást jelent a hétvégéken. Mindent megteszek, amit csak tudok, hogy segítsem Jenson Button és Kevin Magnussen munkáját, akik mindketten remek srácok és kiváló versenyzők. Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki ebből a szezonból.”

Sam Michael, a McLaren sportigazgatója:

„Stoffel egy igazán kiváló fiatal versenyző – gyors, harcos, konstans, intelligens és ambiciózus. Kitűnő benyomást tett a McLarennél és a McLaren Fiatal Versenyzői Programjában. A technikai visszajelzései első osztályúak, és kiválóan végzi a munkáját a szimulátorban, miközben nem fél a kemény munkától. Remek vele dolgozni, és emiatt nagyon népszerű a McLarennél. Hasznos tagja a csapatunknak.”

„Ő egy nagyon gyors versenyző, aki 2012-ben megnyerte az Eurocup Formula Renault 2.0 Series-t, és a második helyen végzett a Word Series by Renault 3.5 bajnokságot 2013-ban újoncként, és négy kiváló győzelmet mutatott be. Ez nagyon lenyűgöző volt tőle. Tehát most azt várjuk tőle, hogy a GP2-ben is jól fog szerepelni, aztán megnézzük, hogy mi lesz a következő lépés.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Stoffel Vandoorne
Cikk típusa BRÉKING