2025-ben már az F1-ben versenyezne a Ferrari szupertehetsége
Oliver Bearman úgy érzi, hogy „biztosan” készen állna a Forma-1-es versenyzésre 2025-ben, de szerinte Oscar Piastri „új szintet” állított fel abban, hogy mennyire felkészülten kell érkeznie egy újoncnak az F1-be.
A Ferrari 18 éves juniorpilótája, Oliver Bearman Mexikó után ismét kipróbálhatja majd az első szabadedzésen a Haas 2023-as Forma-1-es autóját. A brit versenyző, aki idén a Premával újoncként négy futamgyőzelmet aratott, jövőre ismét az F2-ben folytatja a pályafutását, de két szezonnál többet ideális esetben már nem töltene az F1 előkapujában.
Bearman szerint amennyiben most azt mondanák neki, hogy 2025-ben már F1-es pilóta lesz, megbirkózna a kihívással, de ahhoz, hogy ő is olyan gyorsan felvegye a ritmust, mint az újoncként dobogóra álló Piastri, hasonlóan intenzív felkészülésre lenne szüksége.
„Tudom, hogy készen állnék, tudom, hogy megvan bennem, ami az F1-hez kell” – nyilatkozta többek között a Motorsport.com-nak Bearman a pénteki szabadedzés előtt. „Ez azonban nem jelenti azt, hogy az alapos felkészülés ne lenne fontos. Először is, most kell jó munkát végeznem ahhoz, hogy elindulhassak ezen az úton.”
Piastri a 2021-es F2-es címe után hiába nem versenyzett egy éven keresztül, előbb az Alpine, majd a McLaren adott neki széleskörű tesztprogramot korábbi F1-es autókkal.
„Oscar megmutatta, hogy mennyire fontos a megfelelő felkészülés, a juniorsorozatoktól eltérően az F1-ben egyből olyan pilóták ellen kell bizonyítanod, akik már rengeteg versenyt teljesítettek. Nem egyszerű manapság újoncként megérkezni az F1-be. Már mi is gondolkoztunk hasonló terveken, és nagyon fontos lenne, hogy további szabadedzéseken, esetlen privát teszteken vegyek részt. Nekem ebbe nincs beleszólásom, de egy ideális világban így készülnek fel a Forma-1-re.”
A privát tesztekre vonatkozó szabályok értelmében jövőre használhatják először tesztelésre a csapatok a már aktuális szabálykönyv szerint épült, 2022-ben használt autójukat Bearman szerint pedig ez önmagában is óriási segítség lehet a fiataloknak.
„Én is kipróbáltam a 2021-es autót, ami… Nos, továbbra is egy F1-es autó, talán kicsit gyorsabb is, mint a jelenlegiek, de 2022 és 2023 között alig változtak az autók, szóval nagyon jó lenne, ha ezt ki tudnánk használni.”
A Ferrarinál mindeközben nem szeretnének egy 2023-hoz hasonló csalódást látni 2024-ben.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.