2022-ben repkedtek a Forma-1-es büntetőpontok, mi volt a helyzet idén?
Úgy tűnik, az FIA hallgatott a Forma-1-es pilóták szavára és „hagyta őket versenyezni”, legalábbis a büntetőpontok alapján, ugyanis azokból kicsivel több mint feleannyit osztottak ki idén, mint tavaly.
2023-ban 42 büntetőpont került a versenyzők neve mellé az előző szezonban kiszórt 75-höz képest, ugyanannyi versenyen. Ennek oka elsősorban, hogy az FIA kisebb kihágásokért ezúttal nem adott pontokat. Az ütközéseket, kiszorításokat és zászlók megsértését ugyanúgy büntették, mint tavaly, de például a feltartások az időmérőn nem értek pontot.
A 22 idei büntetésből csak három ért egy pontot, Sergio Perez ütközése Alexander Albonnal Szingapúrban, Nico Hülkenberg gyorshajtása piros zászló alatt a kanadai időmérőn és a barcelonai eset, ahol Cunoda Júki szorította le Csou Kuan-jüt a pályáról. Minden más esetért két pontot osztottak ki a versenybírák, egy kivétellel. Las Vegasban Lance Stroll kapott belőlük hármat, amiért dupla sárga zászló alatt előzött.
A legtobb büntetést ütközések okozásáért kapták a versenyzők, a 22-ből 14 ilyen eset volt, a maradék nyolcból három leszorításért, három pedig zászló figyelmen kívül hagyásáért lett kiosztva, emellett Monacóban George Russell egyszer veszélyesen tért vissza a pályára, míg Sergio Perez Szuzukában a biztonsági autó mögött előzött.
A megrovások is ritkábbak voltak idén. 2022-ben Cunoda Júki tízhelyes rajtbüntetést kapott, miután összegyűjtött belőlük ötöt, idén csak Max Verstappennek és Logan Sargeantnek volt egynél több: pontosan kettő.
Talán a lazításnak a legjobban Pierre Gasly örülhetett, aki tíz büntetőponttal indította a szezont és csak kettőt kellett volna még gyűjtenie, hogy egy versenyről eltiltsák. Vannak, akik szerint az Alpine pilótája meg is kaphatta volna ezeket Melbourne-ben, ahol a futam végi újraindításnál a pályára visszatérve a falba lökte Esteban Ocont, de nem így történt.
És ez az egész évére igaz volt. Gasly, aki a 2022-es idény „főgonosza” volt, teljesen tiszta szezont futott, ezzel egyike volt a tíz versenyzőnek, akik nem kaptak pontot, például Charles Leclerc, Lando Norris és Fernando Alonso sem. A spektrum másik végén idén Sergio Perez volt, akinek hetet sikerült összekaparnia, ráadásul mindezt szeptember után, addig tiszta lappal versenyzett.
Szingapúrban egy pont járt az Albonnal való ütközésért, Japánban négyet is kapott, először azért, mert a biztonsági autó mögött előzte meg Alonsót, majd a hajtűkanyarban koccant Kevin Magnussennel. Az utolsó két pontot szintén ütközésért kapta, a szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíjon Lando Norrist tolta meg oldalról.
Perez így illusztris társasághoz csatlakozik: Tavaly Gasly „nyert” tíz ponttal, 2021-ben Cunoda nyolccal, 2020-ban Albon héttel, 2019-ben pedig Sebastian Vettel, szintén héttel. Gasly, Albon és nyilván az idén már nem versenyző Vettel sem kapott idén egyet sem.
A második helyen a Williams újonca, Sargeant végzett, hat pontja volt, kettő-kettő ütközésekért Monzában és Szuzukában, valamint Mexikóban ignorálta a sárga zászlót. A harmadik Stroll lett öt ponttal, mögötte négy-négy van Lewis Hamiltonnak és Russellnek, Nico Hülkenbergnek pedig három, a kanadai eset mellett Monacóban ütközött Sargeanttal. A világbajnok Max Verstappen két pontját azért kapta, mert Las Vegasban letolta a pályáról Charles Leclerc-t.
Azt is összesítettük, hogyan teljesítettek a csapatok 2022-höz képest, ezt itt olvashatjátok.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.