2022-ben már egy új szingapúri pálya fogadhatja az Forma-1-gyet

A koronavírus-járvány miatt 2020-ban nem tud Szingapúrba látogatni a száguldó cirkusz, azonban a szervezők nem távolodtak el az F1-től, 2022-re pedig a pályát is készek módosítani, hogy izgalmasabb versenyzést lássunk.

The action as seen from the Singapore Flyer

Fotót készítette: Simon Galloway / Motorsport Images

Szingapúr 2008-ban tartott először Forma-1-es versenyt, ez volt az első futam, amelyet éjszaka, kivilágított a pályán tartottak. Akkor Fernando Alonso nyert, mint utólag kiderült, Nelson Piquet szándékos balesete miatt, amiért Flavio Briatoret, és Pat Symondsot is eltiltották a Forma-1-től.

A városállam 2022 januárjától karbantartásokat végez majd a Marina Bay mesterséges kikötőn, amelyen a pálya is elterül.

A szingapúri The Strait Times napilap arról számolt be, hogy a futam promóterei a Szingapúri Turisztikai Hivatallal közösen felülvizsgálják majd a pálya vonalvezetését, írja a SoyMotor.com

A felújításokat csak 2025-ben fogják befejezni, de addig is ideiglenes céllal már dolgoznak azon, hogy elősegítsék az izgalmasabb versenyzést a városi pályán. Az első ötlet a pálya módosítására igen kézenfekvőnek tűnik.

A view of Singapore from a high vantage point

A view of Singapore from a high vantage point

Fotó készítője: Sam Bloxham / Motorsport Images

A 16-os, és a 19-es kanyart kötnék össze, hogy egy hosszabb egyenest, ezáltal egy újabb előzési pontot hozzanak létre a harmadik szektorban. A pálya így 23 kanyar helyett csak 19-et tartalmazna, és az 5063 méteres hossza is csökkenne.

Szingapúr számára mindenképpen megéri a Forma-1-et fogadni, írja a SoyMotor, évente átlagosan 150 millió dollár bevételre tesz szert az ország a száguldó cirkuszból.

Mugelloban az F1 sokkal gyorsabb lehet, mint amire számítanak.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Hamilton: nem a győzelmeimre, sokkal inkább a kudarcaimra emlékszek
Következő cikk Lewis Hamilton egyszemélyes harca a Forma-1 világával, az FIA-vel és a motorsport öregjeivel

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország