2021-től egy spanyol csapat szállna be az F1-be: Wehrlein az egyik versenyző

Nem sokkal ezelőtt az MIM Csoport megerősítette, hogy egy teljes mértékben spanyol csapat F1-es beszállásán dolgoznak, miközben már a pilótáik is megvannak Pascal Wehrlein és Alex Palou személyében.

Pascal Wehrlein, Test and Development driver, Ferrari

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

A Forma-1 2021-től teljesen átalakul, aminek a célja az, hogy a sport sokkal elérhetőbb, élhetőbb és izgalmasabb legyen. Nyilvánvalóan hosszútávon ez új csapatokat is jelenthet, és noha legutóbb Jean Todt és Ross Brawn is úgy nyilatkozott, hogy 2022-ig nem lesz új érkezője a szériának, az MIM Csoport arról számolt be, hogy 2021-től készen állnak a versenyzésre.

A hivatalos tájékoztatás szerint az első találkozó Chase Carey-vel még a Spanyol Nagydíjon volt Barcelonában. A májusi találkozón egyeztettek a felek a beszállásról, de ahogy Brawn is hangsúlyozta, tanultak a múltból, és csak olyan csapatoknak akarnak lehetőséget adni, akik versenyképesek és életképesek.

A spanyolok nagyon komolyan gondolják a beszállást, miközben a Spanyol Szövetség támogatását is magukénak tudhatják, ami a Campos Racing részéről is megvan a technika kapcsán, akik az F2-ben és az F3-ban indítanak autókat. Ez pedig egy tökéletes lehetőséget jelenthetne számukra ahhoz, hogy megvessék a lábukat az F1-ben. Legutóbb a HRT szerepelt az F1-ben spanyol csapatként, de az istálló sokat nem élt meg, és addig is végig csak szenvedett.

Még több hír:

A projekt már egy ideje komoly háttérrel próbál dolgozni, és július végén megindult a mérnöki csoport előkészítése is az F1 pályázati projektjéhez, ami hamarosan befejeződik az október végén közzétett 2021-es szabályok közzétételével. A csapat már előrehaladott tárgyalásokat folytat jelenlegi F1-es csapatokkal és motorgyártókkal a lehető legjobb partnerség kialakítására, hogy a „Spanish Formula 1 Team” versenyképes legyen, rögtön a 2021-es belépésétől kezdődően.

Minden Salvatore Gandolfo és Adrian Campos személyével kezdődött, de időközben Peter McCool (technikai főnök) és Ben Wood aerodinamikai főnök is csatlakozott, akik F1-es világbajnok csapatoknál is dolgoztak korábban, és nagy tapasztalattal rendelkeznek a saját területükön.

A két potenciális versenyző a 2021-es szezonra Pascal Wehrlein és Alex Palou lehet, akik jelenleg is szerződésben állnak az MIM-mel. Wehrlein a DTM valaha volt legfiatalabb bajnoka, jelenleg pedig a Formula E-ben versenyez, emellett a Ferrari fejlesztőpilótája. A német versenyző mögött 2 F1-es szezon áll.

Mellette egy spanyol tehetség, Alex Palou kaphat helyet, aki jelenleg összetettben a harmadik helyen áll a Super Formulában, de csak 4 pont a lemaradása az éllovastól. A japán sorozatban egy futamgyőzelem és 2 pole-pozíció áll a neve mellett. Esélyes lehet még hosszútávon David Vidales, egy spanyol gokartos tehetség, aki idén második lett a gokart VB-n.

Még több F1 hír:

„A Forma-1-be való csatlakozás 2021-től egy hosszú távú projekt. Tisztában vagyunk azzal, hogy milyen nagy kihívások állnak előttünk, de van egy szakértői csapatunk, akik éjt nappallá téve dolgoznak, és megvan az anyagi megbízhatóságunk, ami sikeressé teheti a projektet.” – mondta Salvatore Gandolfo.

„A költségvetési sapkával, az új pénzelosztással és az új technikai- és sportszabályokkal nagy lehetőség van a kisebb csapatok előtt a Forma-1-ben, és ez végső soron érdekesebbé és kiegyenlítettebbé fogja tenni az F1-et.” – tette hozzá.

Gandolfo azt is megerősítette, hogy a Campos F2-es és F3-as juniorcsapatként továbbra is működni fog, hogy ennek segítségével vigyenek tehetségeket a Forma-1-be.


Íme egy látványos videós anyag az IndyCar legutóbbi tesztjéről, amikor két autóra is felkerült a Red Bull által kifejlesztett szélvédő. Will Power és Scott Dixon gyűjtött adatokat a biztonságtechnikai elemről Indianapolisban.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Norris volt az ára a McLaren és a Mercedes megállapodásának?
Következő cikk A Ferrari nem változtat a koncepcióján 2020-ra

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország