2020 után még többet kereshet Hamilton a Mercedesnél: óriási lehet az összeg – sajtóhír

megosztás
hozzászólás
2020 után még többet kereshet Hamilton a Mercedesnél: óriási lehet az összeg – sajtóhír
Szerző:

A legfrissebb sajtóértesülések szerint Lewis Hamilton valamivel többet szeretne keresni, mint jelenleg, amivel messze a legjobban fizetett versenyző maradhatna a Forma-1-ben.

Lewis Hamilton a karrierje során mindig olyan F1-es autókat vezethetett, amiket a Mercedesmotorja hajtott. Ez már önmagában különlegessé teszi a kapcsolatát a német márkával, és természetesen a bajnoki címeiről sem feledkezhetünk meg.

Még több F1 hír:

2013 óta a Mercedes gyári csapatának versenyez, ahol egyetlen egy alkalommal kapott ki a csapattársától. Nico Rosberg 2016-ban győzte le őt, ami a bajnoki címébe került. Idén azonban már a hetedik trófeáját gyűjtheti be, amivel beérné Michael Schumachert az örökranglistán.

Hamilton kapcsán sok olyan pletyka jelent meg a sajtóban, hogy a Ferrarihoz szerződhet, de miután bejelentették Carlos Sainz Jr. érkezését, gyakorlatilag biztossá vált, hogy hosszabbítani fog a Mercedesszel.

A kontraktusa az év végén lejár, és csak az lehet a kérdés, hogy mikor jelentik be a maradását, valamint mennyi időre szól majd az új szerződése. Természetesen az is érdekes kérdés, hogy mennyit kereshet a folytatásban, mivel a koronavírus egy igen súlyos gazdasági helyzetet teremtett.

Lewis Hamilton, Mercedes W09

Lewis Hamilton, Mercedes W09

Fotó készítője: Steve Etherington / Motorsport Images

A világjárvány előtt is számtalan pletyka látott napvilágot erről, amit Hamilton és a Mercedes is tagadott. Az azonban talán nem kétséges, hogy messze a legjobban fizetett pilótája maradhat a Forma-1-ben.

A Daily Mail legfrissebb cikke szerint Hamilton éves szinten 40 millió fontot kérhet, ami egészen hatalmas összeg. Becslések szerint a 224 millió fontos vagyonával az ország leggazdagabb sportolójának mondhatja magát.

A Sportsmail egy, a 35 éves Hamiltonhoz közeli forrásból megtudta, hogy a jelenlegi fizetése 36 millió font (45 millió dollár), tehát körülbelül 4 millió fonttal kérhet többet. Így kapnánk meg a 40 millió fontos (50 millió dollár) összeget az új szerződéssel.

A jelentés szerint a koronavírus ideje alatt megszakadtak a tárgyalások a felek között, de most előrelépés várható az ügyben. Toto Wolff és a világbajnok jó kapcsolata felgyorsíthatja a folyamatot, hogy lezárják ezt a kérdést.

Wolff jövőjéről is sokat pletykáltak, de a Mercedes és az osztrák is tagadta, hogy távozás előtt állna, míg Martin Brundle, a korábbi F1-es pilóta azt mondta, Carlos Sainz Jr-t illetően nincsenek kőbe vésve a dolgok 2021-et követően a Ferrarinál, így Hamiltonnak még lehetne helye Maranellóban. Ehhez azonban valószínűleg csak egy 1 éves szerződést kellene alárínia a Mercedesnél, ami nem valószínű.

Hamilton és Rosberg csattanása az Osztrák Nagydíjról: járt is érte a büntetés (videó)

Előző cikk

Hamilton és Rosberg csattanása az Osztrák Nagydíjról: járt is érte a büntetés (videó)

Következő cikk

Sainz: Hatalmas felelősség volt rajtam, amikor a McLarenhez kerültem

Sainz: Hatalmas felelősség volt rajtam, amikor a McLarenhez kerültem
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1 , F1Biz
Versenyzők Lewis Hamilton
Csapatok Mercedes
Szerző Hujber Dávid