2020-ban csökkentett F1-es tesztek lesznek télen?

Lehetséges, hogy a jövő évi tesztek időpontjai változni fognak, amivel a csapatok további egy hetet kapnának a 2020-as autók elkészítéséhez, mely a szezon legfontosabb napjait jelenthetik.

Lando Norris, McLaren MCL34

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

A csapatok ideiglenesen megállapodtak abban, hogy tartják a kétszer 4 napos tesztet Barcelonában a téli szezon során. Ezt követné a szintén szokásos idény közbeni tesztsorozat, melynek első állomása Bahrein lenne, míg a második pedig valószínűleg Silverstone. Ahhoz azonban, hogy az FIA változtasson az ütemterven, az összes csapat hozzájárulása szükséges.

Még több F1 hír:

Ezzel párhuzamosan a Liberty Media feltette a kérdést a mezőnynek, hogy meg tudnának-e birkózni egy 22 futamos naptárral a következő idényben, mivel ha Spanyolország hosszabbít, akkor Vietnammal és Hollandiával még intenzívebb lenne a szezon. Az egyik opció a tesztek csökkentése lenne, valamint logisztikai és motorhasználati kérdései is vannak a dolognak, miközben a személyzet esetleges „kiégése” is kulcsfontosságú probléma.

Az ügyeket tovább bonyolítja, hogy a 2021-es Pirelli-tesztek ugyancsak plusz erőforrást igényelnek a csapatok részéről. A tesztelési ütemtervet általában a csapatmenedzserek véglegesítik, de ez most nagy kihívást jelenthet. Az esetleges tesztelési csökkentésről pedig eltérő nézetek alakultak ki, de egy forrás azt mondta a Motorsport.com-nak, hogy mindenki elismeri, változtatniuk kell, és nem olyan távoli az egyhangú megállapodás.

Az egyik lehetőség az, hogy egy 5 napos szezon előtti teszt kerülne megrendezésre. Ez egyúttal azt is jelentené, hogy a tesztelés egy héttel később kezdődne meg, mint azt eredetileg tervezték, ami által a csapatoknak extra idő állna a rendelkezésükre, hogy felkészítsék az új autókat. A hátránya pedig az, hogy ebben az esetben az esetleges szezon előtti teszten előkerülő problémák megoldására kevesebb idő jutna.

Alternatív opcióként ott van a jelenlegi 4 napos teszt átalakítása arra a formára, hogy három napot tesztelnek, kettőt pihennek, majd ismét hármat tesztelnek. Ez jelenleg négy napos tesztet jelent, amit négy szünnap követ, majd egy újabb négy napos tesztelés. Lehetséges, hogy nem lesz nagyobb változás az említett teszttel, de az négy nappal később lesz, hogy extra időt adjanak a csapatoknak.

A Racing Point szerint lehetséges lenne a tesztek csökkentése, amivel szorosabbá válhatna a mezőny, miközben minden szükséges technikával rendelkeznek ahhoz, hogy az autók igen megbízhatóak legyenek, még a kevesebb teszteléssel is. Ettől független az RP is egy kemény szezon előtti tesztre számítana, és szerintük nem a legjobb módja így nekivágni egy 22 futamos naptárnak, ugyanakkor az új tervvel csökkentenék a terhet az embereket illetően, amit egyre többen akarnak megtenni.


Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton nyerte az őrülten szoros FP3-at a Hungaroringen Verstappen előtt
Következő cikk Hosszú kérdések soráról kell még dönteni a 2021-es szabályok ügyében

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország