Jelentés a szabadedzésről

Nagy Mercedes-fölény és Ferrari 4-5 a Spanyol Nagydíj első szabadedzésén

A Spanyol Nagydíj első szabadedzésén a várakozásoknak megfelelően a Mercedes volt a leggyorsabb - Valtteri Bottas 39 ezredet adott Lewis Hamiltonnak. A két Mercedes mögött Max Verstappen végzett, majd a két Ferrari jött, de már több mint egy másodperces hátrányban.

Valtteri Bottas, Mercedes F1 W11

Valtteri Bottas, Mercedes F1 W11

Mark Sutton / Motorsport Images

A spanyol nagydíjhétvégével folytatódott péntek délelőtt a Forma-1-es program, a helyszín pedig természetesen a barcelonai pálya volt. A „normál” versenyzők közül az első szabadedzésen a Williams pilótája, George Russell hiányzott a pályáról, helyette a grove-i alakulat tesztpilótája, Roy Nissany ülhetett autóba.

Az FP1-en az első gyors kör Sebastian Vettel neve mellé került, aki egy 1:22.879-es körrel nyitott a kemény keverékeken. A barcelonai hétvégére a Pirelli a lehető legkeményebb abroncsokat hozta: a C1, a C2 és a C3 közül lehet válogatni a hatodik F1-es versenyhétvégén.

Bő egy óra volt még hátra az edzésből, amikor jobban beindultak a versenyzők, ekkor Valtteri Bottas állt az élre a közepes keverékkel egy 1:18.575-ös idővel, míg Verstappen a kemény gumival körözve szűk egy másodperccel volt lemaradva a finntől, Ricciardo pedig a lággyal jött fel a harmadik helyre.

Albon 63 perccel az edzés vége előtt alulkormányozottságra panaszkodott, és azt mondta, ideges alatta a Red Bull – ekkor csapattársához hasonlóan kemény keveréken volt kint. Azt is láthattuk, hogy Bottas és Stroll „csatázott” a pályán: közel voltak egymáshoz, de nem ütköztek össze.

Az első fél órát követően már csak Kvjat maradt adós a mért körrel, miközben Bottas mögé feljött Hamilton a kemény gumival, őket Ricciardo, Perez és Ocon követte a lággyal, miközben Perez több lila első szektort is futott.

Még több hír:

Nem sokkal később Räikkönen és Perez nem értette meg egymást a pályán, de itt is csak közel kerültek egymáshoz a kocsik, nem lett nagyobb baj belőle. Ocon pedig sisakcserét kért, miközben a negyedik legjobb időt futotta meg a C3-as, lágy gumin. Ekkor már Hamilton volt az élen, aki 57 ezredmásodperccel futott jobb időt Bottasnál.

A szabadedzés felénél Daniil Kvjat is megfutotta az első mért körét, ami a 15. helyre „repítette” az orosz pilótát, majd egészen a hatodik helyig jött fel, amikor csak ő, Ricciardo és a két Haas körözött az aszfaltcsíkon.

40 perccel az edzés leintése előtt Hamilton, Bottas, Grosjean, Perez, Magnussen, Räikkönen, Verstappen, Stroll, Kvjat, Ocon volt a top-10 állása, míg a két Mercedes lágy gumikra váltott, így erős körökre lehetett számítani.

Ez pedig meg is történt: előbb Bottas futott 1:16.785-ös időt, majd Hamilton jött fel csapattársa mögé 39 ezredmásodperccel, így Grosjeant 1,5, Magnussent pedig 1,8 másodperccel szakították le magukról azonos keverékű abroncsokon.

30 perccel az edzés vége előtt Leclerc a harmadik, Vettel a negyedik helyre jött fel a lágy gumival – mindkettejük 1,1 másodperccel volt lassabb a két Mercedesnél. Nem sokkal később az FP1-en debütáló Roy Nissany forgott meg, majd ezután bejött a bokszba a Williamsszel.

Roy Nissany, Williams FW43

Roy Nissany, Williams FW43

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

Alex Albon jelentette, hogy elment az erő, majd a versenymérnöke arra kérte, hogy lassítson le, majd vissza is tolták a garázsba. A másik Red Bull-os, Max Verstappen a harmadik helyre jött fel, 9 tizeddel Bottas mögött, 2 tizeddel Leclerc előtt állt.

Az FP1 érdekesebb pillanatai közé tartozott, hogy George Russell beállt a Williams szerelői közé, ahol a „nyalókás ember” szerepét játszotta. Albon pedig visszatérhetett a pályára az előző problémát követően, és a 8. leggyorsabb kört futotta, amikor még 10 perc volt hátra az edzésből.

Az edzésen végül Bottasé lett a leggyorsabb kör, őt Hamilton, Verstappen, Leclerc, Vettel, Grosjean, Perez, Albon, Magnussen és Stroll követte az első 10 helyen. Az FP1-en bemutatkozó Nissany végül 3 tizedmásodperccel maradt el Latifi idejétől.

Helyezés # Versenyző Autó Kör Hátrány Intervallum km/ó
1 77 Finland Valtteri Bottas Mercedes 33     218.245
2 44 United Kingdom Lewis Hamilton Mercedes 29 0.039 0.039 218.134
3 33 Netherlands Max Verstappen Red Bull 26 0.939 0.900 215.609
4 16 Monaco Charles Leclerc Ferrari 27 1.185 0.246 214.928
5 5 Germany Sebastian Vettel Ferrari 27 1.196 0.011 214.898
6 8 France Romain Grosjean Haas 29 1.506 0.310 214.047
7 11 Mexico Sergio Perez Racing Point 31 1.686 0.180 213.556
8 23 Thailand Alexander Albon Red Bull 27 1.821 0.135 213.189
9 20 Denmark Kevin Magnussen Haas 28 1.835 0.014 213.151
10 18 Canada Lance Stroll Racing Point 31 1.858 0.023 213.089

Charles Leclerc ugyan ezúttal nem nyert virtuális versenyt, remek tapasztalatokkal gazdagodott, és volt egy nagyon látványos borulása is, ami után rögtön padló gázon ment tovább a World RX Esports versenyén.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Sainz új kasztnit kap a Spanyol Nagydíjra
Következő cikk Hiába a panaszok, 2 csapatnál maradnak az „ingyenes” fejlesztések 2021-re

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország