Jelentés a versenyről

Elképesztő meglepetés, Gasly-győzelem az Olasz Nagydíjon!

Egy hihetetlen fordulat után teljesen felborult a papírforma a 2020-as Olasz Nagydíjon: Lewis Hamiltont megbüntették, amiért rosszkor állt ki, a versenyt pedig végül az AlphaTauri versenyzője, Pierre Gasly nyerte Carlos Sainz és Lance Stroll előtt.

Pierre Gasly, AlphaTauri AT01

Pierre Gasly, AlphaTauri AT01

Andy Hone / Motorsport Images

Az Olasz Nagydíjon nem meglepő módon a két Mercedes indulhatott az élről, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas sorrendben, majd Carlos Sainz és Sergio Perez következett a rajtrácson. Max Verstappen ezúttal „csak” az ötödik lett, de így is megelőzte Norrist és Ricciardót.

A hétvége egyik érdekessége az volt, hogy Claire Williams ma teljesítette az utolsó versenyét a csapat élén, de versenyzőik csak az utolsó két helyről kezdhették meg a versenyt.

A futam első drámája meglehetősen hamar érkezett: Hamilton jól kapta el a rajtot és az élen is tudott maradni, Bottas viszont számos pozíciót vesztett, így egészen a hatodik helyig esett vissza, a két McLaren pedig a szenzációs második és harmadik helyen álltak Sainz, Norris sorrendben.

A harmadik kör elején az állás Hamilton, Sainz, Norris, Perez, Ricciardo, Bottas, Verstappen, Stroll, Ocon, Gasly volt az első 10 helyen, Räikkönen a 12., Leclerc a 13., Vettel a 17. helyen állt, Magnussen pedig az utolsó helyre esett vissza.

Vettel versenye nem tartott sokáig: fékhiba miatt már a 6. körben fel kellett adnia a versenyt a 17. pozícióból. Bottas sem állt jól, hiszen Verstappen támadta őt a hatodik helyért, miközben a finn nem tudott túlságosan közel kerülni az ausztrál pilóta Renault-jához.

Eközben Perez és Ricciardo megérkezett Norris mögé, a harc pedig a harmadik helyért folyt. A rajtnál visszaeső Albon pedig egy 5 másodperces büntetéssel „gazdagodott”, amiért nem hagyott egy autónyi helyet a Haas-pilóta Grosjeannak.

Még több F1 hír:

Bottas és Verstappen beragadt a hatodik és hetedik helyre, míg Leclerc Albon mögé került, nem sokkal később pedig teljesítette a verseny első tervezett kiállását. Az Olasz Nagydíj második kiesője Kevin Magnussen volt, aki annyit mondott, hogy „valami elromlott”, majd félreállt – emiatt aztán be is küldték a safety cart, a versenyzők közül viszont nem használta ki mindenki a kiállás lehetőségét.

Sainz végül úgy döntött, hogy nem jön ki, így Hamilton elé került. Az állás tehát a safety car mögött Sainz, Hamilton, Norris, Perez, Ricciardo, Bottas, Verstappen, Stroll, Ocon, Kvjat volt. Az érdekesség az volt, hogy Hamiltont és Giovinazzit elkezdték vizsgálni amiatt, mert akkor jöttek be a bokszba, amikor az még zárva volt.

Amikor kinyitott a boksz, szinte mindenki kijött, az egyetlen, aki még nem állt ki, Lance Stroll volt a második helyen. Az állás Hamilton, Stroll, Gasly, Giovinazzi, Räikkönen, Leclerc, Latifi, Sainz, Norris, Bottas volt. Az újraindításnál aztán Leclerc feljött a két Alfa elé, és Räikkönen is megelőzte Giovinazzit.

A 25. körben aztán egy nagy balesetnek lehettünk szemtanúi: Charles Leclerc szállt el a Parabolicában, aki szerencsére saját lábán tudta elhagyni az autóját. A visszajátszásból kiderült, hogy a monacói a kigyorsításnál vesztett el az autó hátulját, ezzel ő lett a harmadik kieső a versenyben. A történtek után ismét bejött a biztonsági autó, majd úgy döntöttek, hogy piros zászlóval megállítják a futamot, hogy megjavítsák a sérült gumifalat, amelyet Leclerc eltalált.

Végül hosszú várakozás után folytatódott az Olasz Nagydíj, és közben megtudtuk, hogy Hamilton és Giovinazzi is 10 másodperces stop/go büntetést kapott, vagyis nagyon nehéz helyzetbe került a két pilóta. A futam állórajttal, 16:20-kor folytatódott.

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11

Fotó készítője: Steven Tee / Motorsport Images

A mezőny sorrendje az állórajt előtt Hamilton, Stroll, Gasly, Räikkönen, Giovinazzi, Sainz, Norris, Bottas, Latifi, Ricciardo volt. Az új rajtnál Hamilton maradt elöl, majd Gasly, Räikkönen, Giovinazzi, Stroll, Sainz, Norris, Bottas, Ricciardo és Ocon volt, majd a hatszoros világbajnok kijött letölteni a büntetését, ezzel az utolsó helyre esett vissza.

Giovinazzi a 31. körben jött ki teljesíteni a büntetését, Verstappen pedig a 31. körben motorhiba miatt feladta a versenyt, így 16-an maradtak versenyben. A pályán ekkor természetesen Hamilton volt a leggyorsabb, de ekkor még a 14. Albontól is 14 másodpercre volt.

A 34. körben Sainz egy kemény manőverrel előzte meg Räikkönent, így a McLaren versenyzője feljött a második helyre, a vezető Gaslytól pedig 4 másodpercre volt. Ezután Stroll is megelőzte Räikkönent, majd Norris, Bottas és Ricciardo is így tett.

Hamilton a mezőny végén sem tétlenkedett és megkezdte a felzárkózást, miközben 13 körrel a futam vége előtt Gasly, Sainz, Stroll, Norris, Bottas, Ricciardo, Räikkönen, Ocon, Kvjat, Perez volt a pontszerzők sorrendje.

A futam vége felé Sainz 2 másodpercen belülre került Gaslyhoz képest, így arra lehetett számítani, hogy a pályán csatázik majd a két versenyző életük első F1-es győzelméért. Közben Räikkönen a top-10-en kívülre, Hamilton pedig a 10. helyre került, ugyanis a finn nem tudta tartani a pozíciókat az Alfa Romeóval.

A 49. körben Hamilton Perezt is meg tudta előzni, ezzel feljött a 9. helyre, Sainz hátránya pedig már csak 1,3 másodperc volt. Hamilton 3 körrel a vége előtt megelőzte Kvjatot is, így a nyolcadik helyre jött fel, majd Ocon is "áldozatául esett".

Sainz az utolsó körben tudott egy másodpercen belülre kerülni Gaslyhoz képest, de előzni már nem tudott, így Gasly nyerte az Olasz Nagydíjat Sainz és Stroll előtt.

Helyezés # Versenyző Autó Idő Hátrány Intervallum km/ó Pont
  40 Israel Roy Nissany Williams          
1 10 France Pierre Gasly AlphaTauri -       25
2 55 Spain Carlos Sainz Jr. McLaren 0.415       18
3 18 Canada Lance Stroll Racing Point 3.358       15
4 4 United Kingdom Lando Norris McLaren 6.000       12
5 77 Finland Valtteri Bottas Mercedes 7.108       10
6 3 Australia Daniel Ricciardo Renault 8.391       8
7 44 United Kingdom Lewis Hamilton Mercedes 17.245       7
8 31 France Esteban Ocon Renault 18.691       4
9 26 Russian Federation Daniil Kvyat AlphaTauri 22.208       2

Az F1 a második bahreini futamon az „ovál” vonalvezetést fogja használni decemberben, amelyet még nem láthattunk a formulaautózás királykategóriájában. Most egy onboard felvételen megnézhetitek, hogyan fest egy kör az „oválon” az Assetto Corsában.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: FUTAM - Olasz Nagydíj 2020 (LIVE)
Következő cikk Sainz szerint ma mindenképpen meglett volna neki a második hely

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország