Újabb Hamilton-győzelem, Leclerc kiesett Monacóban!

A Monacói Nagydíj is Lewis Hamilton győzelmével zárult, a dobogóra még Sebastian Vettel és Valtteri Bottas állhatott fel, míg Max Verstappen negyedik lett, Charles Leclerc viszont kiesett hazai pályán.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10 leads Max Verstappen, Red Bull Racing RB15

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A szombati időmérős nap részben úgy alakult, mint azt sokan várták, hiszen a két Mercedes végzett az élen, addig a Red Bull Racing gyorsabbnak bizonyult a Ferrariknál. Igaz, Max Verstappen forgalom nélkül akár Lewis Hamilton és Valtteri Bottas közé is bevetődhetett volna, míg erre Sebastian Vettelnek nem volt reális esélye. Charles Leclerc pedig egy taktikai hiba miatt már a Q1-ben kiesett, amivel úgy tűnt, hogy minden szempontból megpecsételődik a sorsa, mivel a hercegségben az előzés alig ismert fogalom.

A verseny előtt a csapatok, a versenyzők és az F1 teljes világa a héten elhunyt osztrák legendára, Niki Laudára emlékezett, mindenki piros „Niki” feliratú sapkákat viselt a háromszoros világbajnok legenda tiszteletére. Lewis Hamilton a pole pozícióját is neki ajánlotta.

A rajt probléma nem zajlott, a top-4 sorrendje változatlan maradt, Ricciardo pedig feljött az ötödik helyre. A mezőny hátsó részében Stroll és Raikkönen ért össze, de mindketten folytatni tudták a versenyt, Leclerc a 14. helyre tudott feljönni az első körben.

Leclerc nem hazudott, amikor tegnap azt nyilatkozta, hogy kockázatot fog vállalni, a fiatal tehetség Norrist és Grosjeant is szép manőverrel előzte meg, viszont amikor Hülkenberget akarta megelőzni, összeértek, és Grosjean visszaelőzte őt, ráadásul jobb első defektet is kapott! Leclerc otthagyott törmeléke miatt a 11. körben bejött a safety car.

Leclerc nem hazudott, amikor tegnap azt nyilatkozta, hogy kockázatot fog vállalni, a fiatal tehetség Norrist és Grosjeant is szép manőverrel előzte meg, viszont amikor Hülkenberget akarta megelőzni, összeértek, és Grosjean visszaelőzte őt, ráadásul jobb első defektet is kapott!

A top-4 minden pilótája kijött a bokszba, Verstappen pedig Bottas elé jött vissza, sőt a két versenyző össze is ért! Később kiderült, hogy nem biztonságos kiengedésért Verstappent 5 másodperces büntetéssel sújtották. Bottas ezután újra kiállt, ezúttal kemény keveréket rakott fel a finn, és a negyedik helyre jött vissza. Leclerc eközben az utolsó helyen állt, a padlólemeze pedig eléggé megsérült.

A 15. körben jött az újraindítás, az élmezőny sorrendje pedig nem változott: Hamilton, Verstappen, Vettel, Bottas, Gasly. Nem sokkal később Giovinazzi és Kubica ért össze, akik egy kis „dugót” is okoztak a pályán, az olasz 10 másodperces büntetést kapott. Ez pedig például Leclerc szempontjából egyáltalán nem jött jól. A monacóit ki is hozták, a lágy keveréket rakták fel neki. Leclerc szenvedése a 18. körig tartott, ekkor a hazai közönség kedvence feladta a versenyt - ez volt az első kiesése a Ferrarival.

A verseny közepén kicsit túl járva Raikkönen és Stroll ért össze, a kanadai 5 másodperces büntetést kapott, Alexander Albon pedig megfutotta a leggyorsabb kört. Raikkönen, aki több versenyzőt is feltartott, a 48. körben jött ki kerékcserére, Ricciardóék ekkor szabadultak meg az Alfa Romeótól.

Az 50. körben a gumijaira végig panaszkodó Hamilton arról értesítette a Mercedest, hogy a bal első gumija „halott”, és tényleg rosszul nézett ki a brit gumija, ennek ellenére kint maradt a pályán. Gasly viszont a 63. körben bejött a bokszba, egyértelműen azzal a céllal, hogy megfussa a leggyorsabb kört, és begyűjtse az érte járó pontot. Viszont nem ő, hanem Bottas vette át a vezetést ilyen tekintetben 13 körrel a futam vége előtt, majd Gasly rákontrázott egy 1:14.5-ös körrel.

Verstappen pár körrel a futam vége előtt egy sikánt is levágott nagy igyekezetében. Később össze is ért a holland és a brit, Hamiltonnak le is kellett vágnia a sikánt.

A sorrend végül nem változott Lewis Hamilton nyerte meg a monacói versenyt, a dobogóra Vettel és Bottas állhatott fel, míg a nap versenyzője címet bezsebelő Max Verstappen negyedik lett. A további pontszerzők: Gasly, Sainz, Kvjat, Albon, Ricciardo, Grosjean.

A Mercedes Monacóban egy kettős győzelemmel megdönthette volna a Ferrari rekordját, így viszont továbbra is osztozik ezen a két istálló, 5-5 sorozatban elért kettős sikerrel.

Update: Az FIA közleménye szerint Verstappen az 5 másodperces büntetés mellé kapott 2 büntetőpontot is a licenszére, így jelenleg 7-tel rendelkezik a holland.

Helyezés Versenyző Kör Idő Különbség Pont
1 United Kingdom Lewis Hamilton 78 1:43'28.437   25
2 Germany Sebastian Vettel 78 1:43'31.039 2.602 18
3 Finland Valtteri Bottas 78 1:43'31.599 3.162 15
4 Netherlands Max Verstappen 78 1:43'33.974 5.537 12
5 France Pierre Gasly 78 1:43'38.383 9.946 11
6 Spain Carlos Sainz Jr. 78 1:44'21.891 53.454 8
7 Russian Federation Daniil Kvyat 78 1:44'23.011 54.574 6
8 Thailand Alexander Albon 78 1:44'23.637 55.200 4
9 Australia Daniel Ricciardo 78 1:44'29.331 1'00.894 2
10 France Romain Grosjean 78 1:44'29.471 1'01.034 1
11 United Kingdom Lando Norris 78 1:44'35.238 1'06.801  
12 Denmark Kevin Magnussen 77 1 lap 1 Lap  
13 Mexico Sergio Perez 77 1 lap 1 Lap  
14 Germany Nico Hulkenberg 77 1 lap 1 Lap  
15 United Kingdom George Russell 77 1 lap 1 Lap  
16 Canada Lance Stroll 77 1 lap 1 Lap  
17 Finland Kimi Raikkonen 77 1 lap 1 Lap  
18 Poland Robert Kubica 77 1 lap 1 Lap  
19 Italy Antonio Giovinazzi 76 2 laps 2 Laps  
  Monaco Charles Leclerc 16      

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Videó: Így ért véget 2018-ban Leclerc versenye Monacóban
Következő cikk Hamilton élete legnehezebb versenyét nyerte Monacóban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország