2019 legnagyobb sztorija: A 2021-es szabályok bejelentése

Az idei év talán legnagyobb története a Forma-1-ben a pályán kívül a 2021-es szabályok bejelentése volt, ami október 31-én meg is történt, azonban hiba lenne azt hinni, hogy ne lennének még változtatások, finomítások 2020-ban.

2021 F1 rules model

2021 F1 rules model

Giorgio Piola

A Forma-1 2019-es szezonja a pályán kívül nagyrészt a 2021-es szabályváltoztatások kapcsán folyó vitákkal telt. A szabályokat nem egyszerre kaptuk meg, hanem lassacskán, darabonként érkeztek a részletek, miközben rengeteg tárgyalás és vita zajlott a háttérben – aztán a 2021-re tervezett szabályokat októberben leplezték le.

A szabályokat három részre lehet osztani: technikai, pénzügyi és sportszabályokra, pénzügyi szabályzás pedig először fog életbe lépni a Forma-1-ben. A Liberty Media már régóta beszélt 2021-ről, ugyanis ebben a szezonban már nem lesz érvényben a még Bernie Ecclestone-nal kötött Concorde-egyezmény.

Az pedig hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a Liberty változtatni akar a központi pénzelosztáson, amely nem a vezető csapatoknak kedvez. Alapvetően 2019. március 31-ig kellett volna véglegesíteni a 2021-es szabályokat, viszont ahogy egyre közelebb került ez a dátum, annál biztosabbá vált, hogy nem lesznek még meg a szabályok ekkor, így október 31-re halasztották a határidőt.

A szabályzat egy eleme viszont már márciusban kőbe lett vésve: a költségvetési sapkát 175 millió dollárban határozták meg, amely nem foglalja magában a versenyzői fizetéseket, a marketingköltségeket és még néhány további kivételt sem.

További híreink:

A Mercedes, a Ferrari és a Red Bull túl alacsonynak érezte a 175 millió dollárt, míg a többi csapat túl magasnak, viszont a sport végre a költségvetési sapkával 2021-től megálljt parancsolhat a folyamatosan növekvő költségeknek.

A Liberty pénzügyi szakértője, Nigel Kerr és a sportigazgató, Ross Brawn elmondta, hogy a költségvetési sapka túllépéséért büntetések járhatnak 2021-től. A technikai osztályt Pat Symonds vezette, a 2021-es szabályokat pedig az FIA embere, Nicolas Tombazis írta.

2021-re egyértelmű volt a cél: látványos autókat, közeli versenyzést és a szigorúbb, kevesebb mozgásteret engedélyező szabályok következtében a költségek csökkentését akarta elérni a Liberty.

Sok vita folyt a szabályokról a nyár folyamán, sok meeting került megrendezésre. Rengeteg ötlet felmerült, többek között a tankolás visszahozása a súlycsökkentés érdekében, és a szombati futamok is, viszont mindkét ötletet elvetették.

Még több F1 hír:

Aztán jött október 31-e, ami az amerikai nagydíjhétvége csütörtöki napjára esett, és a Brawn, Tombazis, Carey, Todt kvartett bemutatta a három részből álló 2021-es szabályokat. A szabályokon látszott, hogy rengeteg munkaóra van benne, hogy megpróbáljanak minden téren jó irányba haladni.

A csapatok általánosságban nem voltak elégedettek, de ennek ellenére úgy tűnt, mindenki elfogadta a kompromisszumokat. Az egyik legnagyobb véleménykülönbség a standard alkatrészek kapcsán merült fel.

A másik vitatott téma az aerodinamika kapcsán merült fel, ugyanis nagyon szűk mozgásterük lesz a mérnököknek, a másik vitapont pedig az volt, hogy így minden autó ugyanúgy fog kinézni – Tombazis viszont nem értett egyet a véleményekkel.

Tehát bár októberben bejelentették a szabályokat, a következő hónapokban arra lehet számítani, hogy érkezni fognak még finomítások, ahogy a költségvetési sapka kapcsán is várható vita – főleg a topcsapatoknál.

Sokan arra számítanak, hogy óriási költések lesznek a 2020-as szezonban, ugyanis ekkor még nem lép érvénybe a 175 millió dolláros költségvetési sapka, viszont ebben a szezonban tervezik meg a 2021-es kocsikat. Tehát a 2021-es szabályokat érintő történetnek még messze nincs vége…


Hamarosan kezdetét veszi a 2020-as Dakar-rali, amiben többek között Fernando Alonso is rajthoz fog állni a Toyota színeiben. Egy verseny, ami semmi máshoz nem hasonlítható.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Galéria: A 60-as évek F1-es világbajnokai
Következő cikk Nullszaldós lett a Haas, de 2020-ban több kell, hogy ne legyenek veszteségesek

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország