Villeneuve szerint ez várhat Mick Schumacherre az F1-ben

Az egyszeres világbajnok, Jacques Villeneuve elmondta, szerinte mi várhat majd Mick Schumacherre a Forma-1-ben. Villeneuve és Mick között hasonlóság, hogy mindkettejük édesapja a Ferrari legendás versenyzője volt.

Mick Schumacher, Ferrari

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

Jacques Villeneuve 1996-ban került be a Forma-1-be, és észrevette, hogy mindenki Gilles-ről, a legendás édesapjáról kérdezgeti, aki a zolderi pályán vesztette életét, amikor 11 éves volt. Most Mick Schumacher van közel a tűzhöz, akit pedig szintén az édesapjáról kérdezgetnek lépten-nyomon.

„Azután kerültem be az F1-be, miután megnyertem az Indy 500-at és az IndyCart. De mindenki azt akarta látni, hogy édesapám karrierjét folytatom, aki soha nem tudott VB-címet nyerni. Én azt mondtam, hogy nem édesapám karrierjét akarom folytatni, hanem egyszerűen imádom a sportot. Ezt viszont nem akarták hallani, mérgesek lettek. Szóval inkább nem is beszéltem erről.”

Még több hír:

„Néhányan azt írták, hogy utálom édesapámat, de természetesen ez nem igaz. Mick ilyen téren jól teljesít, mivel jó kérdéseket tesznek fel neki, a megfelelő emberekkel van körülvéve.” – magyarázta Villeneuve.

Mick Schumacher már az Alfa Romeo és a Ferrari autóját is tesztelhette, sokan pedig arra számítanak, hogy 2020-ban vagy 2021-ben már ő is ott lehet a száguldó cirkusz mezőnyében. Villeneuve úgy gondolja, ha nem lesz elképesztően gyors, szét fogják szedni a fiatal német versenyzőt.

„Jelenleg a médiában jó kép alakult ki Mickről, viszont ha nem lesz elképesztően gyors, szét fogják szedni. Eddig kisebb figyelem irányult felé, viszont most már a Ferrari csapatának a része, mindenki minden lépését figyeli.”

„Én is hasonló helyzetben voltam anno. Ha nem lesz gyors és hibázik, keményen fogják kritizálni. Ezzel meg kell tanulnia együtt élni, vagy jobb, ha haza megy, nincs középút.” – nyilatkozta a kanadai az Expressen.se-nek.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen még játék közben is fejlődik: hova tovább?
Következő cikk Calderon: Remélem, már idén bekerülök a Forma-1-be

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország