Jelentés a versenyről

Verstappen nyert, Gasly dobogóra állt, a két Ferrari egymást ütötte ki Brazíliában!

Óriási végjátékkal zárult a Brazil Nagydíj, amely végül Max Verstappen győzelmét hozta, Pierre Gasly pedig megszerezte első F1-es dobogóját. A két Ferrari összeért, így nulláztak Interlagosban.

Pole Sitter Max Verstappen, Red Bull Racing celebrates in Parc Ferme

Pole Sitter Max Verstappen, Red Bull Racing celebrates in Parc Ferme

Andy Hone / Motorsport Images

A verseny előtt minden okunk megvolt arra, hogy egy nagyon látványos és izgalmas futamban reménykedjünk, hiszen a rendkívül szoros középmezőny mellett a három top-csapat is igencsak közel végzett egymáshoz az időmérő edzésen.

Max Verstappen kisebb meglepetésre behúzta a pole-t a Red Bull-Hondával a Ferrari és a Mercedes előtt, de a differenciák a legtöbb esetben minimálisak voltak. Sőt, még Charles Leclerc-t sem írhattuk le, aki a motorcseréje miatt 10 helyes rajtbüntetést kapott, és csak a 14. helyről várhatta a startot. A monacói egy jó startban, a szerencsében és a teljesen új és friss motorjában bízhatott.

START

A rajtnál Verstappen maradt az élen, míg a második helyre Lewis Hamilton jött fel, Vettel pedig a harmadik helyre esett vissza. Leclerc a 14. helyről rajtolva látványos csatákat vívott, és 1 kör alatt a 11. helyig küzdötte fel magát.

Norris és Ricciardo és óriási csatát vívott a 12. és 13. helyen, ekkor pedig Norris jött ki jobban a harcból. A top-10 állása a 3. körben Verstappen, Hamilton, Vettel, Bottas, Albon, Gasly, Grosjean, Raikkönen, Magnussen, Leclerc volt.

A 4. körben Raikkönen a hetedik, Leclerc a kilencedik helyre jött fel, a két szenvedő fél pedig a két Haas, Grosjean és Magnussen volt. Leclerc nem sokkal később Grosjeant és Raikkönent is megelőzte.

Még több hír:

A 8. körben Ricciardo és Magnussen ütközött össze, amelynek következtében a dán megpördült, Ricciardónak pedig megsérült az első szárnya. Az ausztrál a kör végén be is jött a bokszba. A stewardok el is kezdték vizsgálni az esetet, és Ricciardót találták hibásnak - 5 másodperces büntetéssel sújtották.

A 10. körben Leclerc Gaslyt is megelőzte, így már a hatodik helyen haladt, 4 másodpercre az ötödik Alex Albontól.

Ezután nyugodtabb körök következtek, Hamilton viszont elkezdett közeledni Verstappenhez, Leclerc pedig Albonhoz. A 21. körben a kiállások sorát Hamilton kezdte meg, akinek a lágy keveréket rakták fel. 1 körrel később Verstappen is bejött, azonban pont a bokszkijáratnál egy Williams megzavarta a kijövetelét. Az esetet el is kezdték vizsgálni, és végül 5 másodperces büntetést kapott a lengyel.

A holland Hamilton mögé jött vissza, és bár Hamilton rögtön megelőzte Leclerc-t, Verstappennek sem okozott gondot a monacói. Ezután a Red Bull versenyzője Hamiltont is megelőzte.

Még több hír:

Albont is megelőzték mindketten, így csak a kiállást még nem teljesítő Vettel és Bottas volt előttük a 25. körben, miközben Albon megkapta az új, közepes keveréket, majd Vettel is bejött egy körrel később.

A 27. körben Bottas is "kimenekült" a Verstappen-Hamilton duó elől, és az ötödik helyre jött vissza. Leclerc a 30. körben jött be, a kemény gumikat rakták fel neki. A 22 éves pilóta a hatodik pozícióba érkezett vissza.

A 30. körben a top-10 sorrendje Verstappen, Hamilton, Vettel, Bottas, Albon, Leclerc, Gasly, Raikkönen, Giovinazzi, Perez volt.

Verstappen növelni tudta az előnyét Hamiltonhoz képest, így már 3 másodperc volt köztük. Érdekes, hogy mennyire más stratégiát választottak a topcsapatok pilótái: Verstappen és Hamilton lágyon, Vettel és Albon közepesen, Bottas és Leclerc pedig a kemény keveréken körözött.

A 42. körben Bottas a közepes keverékre váltott, a 6. helyre jött vissza, miután mindössze 11 kört teljesített a kemény gumikon. A 44. körben Hamilton is bejött, és közepes gumikat kapott. A Mercedes britje a harmadik helyre jött vissza.

Egy körrel később Verstappen is bejött, szintén közepes keveréket kapott, és bár sikerült Hamilton előtt maradnia, csökkent a különbség kettejük között.

Bottas keményen támadta Leclerc-t, de a monacói keményen védekezett. A Ferrari pilótáját a kiváló végsebesség, Bottast pedig a frissebb és lágyabb gumi segítette.

Vettel az 50. körben jött ki az utolsó kiállására, a német a negyedik helyre jött vissza. Az élen Verstappen állt, aki 1,5 másodperces előnnyel rendelkezett Hamilton előtt. Az 51. körben Albon is kijött, ő a hatodik helyre állt vissza.

Az 52. körben azt láthattuk, hogy Bottas autójából elkezdett szállni a füst, és ki is kellett állnia a versenyből. A top-10 állása ekkor Verstappen, Hamilton, Vettel, Leclerc, Albon, Gasly, Grosjean, Sainz, Raikkönen, Norris volt, majd bejött a safety car.

Verstappen a kiállás mellett döntött, és a lágy gumit rakták fel a hollandnak, majd Leclerc is megkapta a lágy keveréket. Ezzel Hamilton, Verstappen, Vettel, Albon, Leclerc volt a top-5 sorrendje.

Hamilton nagyon összehúzta maga mögött a mezőnyt, majd az újraindításnál Verstappen az élre állt - óriásit csatáztak ők ketten, ahogy a két Ferrari is Albonnal. 

10 körrel a futam vége előtt Verstappen, Hamilton, Albon, Vettel, Leclerc, Gasly, Sainz, Raikkönen, Giovinazzi, Ricciardo volt a top-10 állása.

Albon nem nyugodhatott meg, hiszen Sebastian Vettel támadta őt a harmadik helyért. Leclerc és Vettel csatázott egymással, aminek az lett a vége, hogy mindketten defektet kaptak, és kiestek a versenyből. Ezután bejött a safety car.

Albon és Hamilton összeütközött, Albon nagyon sokat esett vissza, Hamilton pedig a 3. helyen maradt. Így végül Verstappen nyert Gasly és Hamilton előtt. A top-10-be még Sainz, Raikkönen, Giovinazzi, Ricciardo, Norris, Perez és Kvjat fért be.

Viszont a végeredmény még nem volt "kőbe vésve", ugyanis a Hamilton-Albon ütközést vizsgálták a stewardok.

UPDATE: Hamiltont megbüntették!

Helyezés Versenyző Kör Idő Hátrány Intervallum km/ó Pont
1 Netherlands Max Verstappen 71 1:33'14.678       25
2 France Pierre Gasly 71 1:33'20.755 6.077 6.077   18
3 United Kingdom Lewis Hamilton 71 1:33'20.817 6.139 0.062   15
4 Spain Carlos Sainz Jr. 71 1:33'23.574 8.896 2.757   12
5 Finland Kimi Raikkonen 71 1:33'24.130 9.452 0.556   10
6 Italy Antonio Giovinazzi 71 1:33'24.879 10.201 0.749   8
7 Australia Daniel Ricciardo 71 1:33'25.219 10.541 0.340   6
8 United Kingdom Lando Norris 71 1:33'25.882 11.204 0.663   4
9 Mexico Sergio Perez 71 1:33'26.207 11.529 0.325   2
10 Russian Federation Daniil Kvyat 71 1:33'26.609 11.931 0.402   1
11 Denmark Kevin Magnussen 71 1:33'27.410 12.732 0.801    
12 Germany Nico Hulkenberg 71 1:33'27.737 13.059 0.327    
13 United Kingdom George Russell 71 1:33'28.277 13.599 0.540    
14 France Romain Grosjean 71 1:33'28.925 14.247 0.648    
15 Thailand Alexander Albon 71 1:33'29.605 14.927 0.680    
16 Poland Robert Kubica 70 1 lap        
17 Germany Sebastian Vettel 65          
18 Canada Lance Stroll 65          
19 Monaco Charles Leclerc 65          
  Finland Valtteri Bottas 51          

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: FUTAM - Brazil Nagydíj (LIVE)
Következő cikk Hamilton elismerte, hogy hibázott Albonnal szemben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország