2019-ben Vettel lesz Hamilton legnagyobb ellenfele?

Valtteri Bottas a rajongói szavazáson rendkívül kevés voksot kapott, ami igencsak jelezheti a finn idei szezonját, teljesítményét és a Mercedesnél betöltött szerepét.

Lewis Hamilton, Sebastian Vettel, Mercedes AMG F1 W09, swap F1 helmets

Fotót készítette: Mercedes AMG

Szép lassan 2019-et írunk és napról napra egyre közelebb kerülünk az új idényhez, ami az eddig megszokottakhoz hasonlóan Ausztráliában, Melbourne-ben veszi kezdetét. Még mielőtt azonban ez megtörténne, jön a mindig nagyon izgalmas téli időszak a kollektív tesztekkel Barcelonában.

Még több F1 hír:

A 2018-as szezont a számokat tekintve Hamilton rendkívül domináns módon húzta be, hiszen mögötte Vettel a Ferrarival közel 90 ponttal számolt kevesebbet, addig a másik W09-cel Bottas fényévekre volt.

A teljes képhez azonban hozzátartozik az a tény is, hogy Vettel sok hibát vétett, és elsősorban emiatt alakulhatott ki a nagyobb differencia. A német világbajnok ezt cáfolja és szerinte idén sem voltak elég közel a Mercedeshez. A szakértői vélemények azonban azt mondják, hogy az SF71H legalább ugyanazt a szintet képviselte, mint a bajnok Mercedes.

A 2019-es rajtrács kissé más lesz. Räikkönen helyét a Ferrarinál a monacói titán, Leclerc vette át, aki akár azonnal komoly problémát is okozhat Vettel számára. Sőt, adott esetben a címért is mehet a fiatal versenyző, aki egy szezon után csatlakozhatott Vettel mellé.

A legutóbbi szavazásunk kérdése az volt, hogy vajon ki lesz Hamilton fő ellenfele a bajnokságban. A legtöbb szavazatot Vettel kapta 41%-kal a neve mellett, majd jön Leclerc és csak utána Verstappen. A Red Bullnál érezhető a kérdőjel a Honda motorja miatt, de ha az erőforrás elég versenyképes lesz, a holland akár a legnagyobb rivális is lehet.

Ezzel szemben például Bottas alig kapott 26 voksot, amivel így még az 1%-ot sem éri el. A rajongók nem igazán hisznek a finnben, aki másodszámúként van jelen a Mercedesnél. A negyedik legtöbb szavazatot az kapta, hogy Hamiltonnak nem lesz ellenfele. Nos, ha Vettel nem növeli a tétet, és Leclerc sem hozza a magas szintet, valamint a Red Bull-Honda nem válik be, akkor ez a forgatókönyv is megvalósulhat.

A szavazás végeredménye

Hely Opció Százalék Szavazat
1. Vettel 41 1144
2. Leclerc 30.7 857
3. Verstappen 16 448
4. Nem lesz ellenfele 11.4 318
5. Bottas 0.9 26

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton „titkos” üléspróbája a Mercedes 2019-es autójához
Következő cikk Zárszó: A Mercedes sikerszériája meddig tarthat?!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország