Bottas: Nem sok minden történt elöl, Hamilton: Az időmérőn vesztettem el…

Újabb Mercedes kettős győzelmet láthattunk az idei negyedik futamon, ahol ezúttal Valtteri Bottas tudott diadalmaskodni, ezzel pedig 1 ponttal átvette a vezetést a pontversenyben a finn pilóta.

Front row starters Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, and pole man Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1, talk after Qualifying

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Pole-ból rajtolt, majd a rajt utáni viaskodást követően nem tudott senki beleköpni Bottas levesébe, így a finn idei második, karrierje ötödik győzelmét szerezte meg, természetesen a leintést követően nagyon boldogan nyilatkozott.

„Kemény verseny volt, még akkor is, ha nem túl sok minden történt elöl. Lewis végig nyomást helyezett rám, szóval nem hibázhattam. Mindent kontroll alatt tartottunk, szóval boldog vagyok, hogy láthattam a kockás zászlót. Sokat jelent nekem ez a győzelem. A csapat pedig elképesztő szinten teljesít. Ez még csak az ötödik győzelmem, tehát nagyon örülök a sikeremnek.”

Még több F1 hír:

Lewis Hamilton a verseny végén megközelítette csapattársát, de megelőzni nem tudta. Az ötszörös világbajnok úgy véli, az időmérőn vesztette el a versenyt, ezenkívül megdicsérte csapattársát, aki szerinte hibátlan versenyt teljesített.

„Gratulálok Valtterinek, fantasztikus, hibátlan versenyt teljesített, megérdemelte a győzelmet. Az időmérőn vesztettem el a győzelmet, nem sokat tudok mondani ezen kívül. Ez egy remek eredmény a csapat számára, a lehető legjobban kezdtük a szezont. Igazi csapatmunka volt. A gyárban mindenki megállás nélkül dolgozik, minden évben egyre éhesebbek a sikerre.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel a Spanyol Nagydíjon már levadászná a Mercedest
Következő cikk Verstappen bakui versenyét a virtuális biztonsági autó tette tönkre

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország