Beharangozó

Rekordmennyiségű versenyt nézhetünk 2018-ban az F1-ben és a MotoGP-ben

A MotoGP versenynaptáránál az 1949-es indulás óta soha nem volt még hosszabb, a Forma-1 pedig beállítja a 2016-os rekordot. Tobzódhatunk.

Third place Sebastian Vettel, Ferrari, borrows a TV camera to film the crowd from the podium

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Nincs is jobb, amikor töméntelen mennyiségű technikai sportot nézhetünk a tévében, ugye? Nos, a Forma-1 és a MotoGP idén egyaránt elkényeztet minket ebből a szempontból, hiszen csak ebből a két sorozatból nem kevesebb, mint negyven versenyt nézhetünk meg összesen.

A MotoGP versenynaptára 19 versenyből áll, a sorozatnak az 1949-es indulása óta soha nem volt még ilyen hosszú szezonja, az újdonságot Thaiföld jelenti majd. A Forma-1 bár rekordot nem dönt, de beállít egy korábbit, ugyanis 2016-ban már rendeztek 21 futamot. 2018-ban visszatér Franciaország és Németország, ki pedig csak a Maláj Nagydíj esik.

A versenynaptárak megalkotásánál figyeltek a másik sorozatra, ugyanis az eddigieknél lényegesen kevesebb, mindössze hat olyan hétvége lesz, amikor mindkét sorozat pályára gurul valahol, ezen kívül pedig csak három olyan hétvégénk lesz, amikor teljesen szabadok leszünk, mert mindkét bajnokság pihenni fog.

A MotoGP 2018-as versenynaptára

#IdőpontVerseny
1 Március 18. Qatar Katari Nagydíj, Losail
2 Április 8. Argentina Argentin Nagydíj, Termas de Río Hondo
3 Április 22. United States Amerika Nagydíj, Austin
4 Május 6. Spain Spanyol Nagydíj, Jerez
5 Május 20. France Francia Nagydíj, Le Mans
6 Június 3. Italy Olasz Nagydíj, Mugello
7 Június 17 Catalonia Katalán Nagydíj, Montmeló
8

Július 1

Netherlands Holland TT, Assen
9 Július 15. Germany Német Nagydíj, Sachsenring
10 Augusztus 5. Czech Republic Cseh Nagydíj, Brünn
11 Augusztus 12. Austria Osztrák Nagydíj, Spielberg
12 Augusztus 26. United Kingdom Brit Nagydíj, Silverstone
13 Szeptember 9. San Marino San Marinó-i Nagydíj, Misano
14 Szeptember 23. Aragon Aragóniai Nagydíj, Ciudad del Motor de Aragón
15 Október 7. Thailand Thai Nagydíj, Buriram
16 Október 21. Japan Japán Nagydíj, Motegi
17 Október 28. Australia Ausztrál Nagydíj, Phillipp Island
18 November 4. Malaysia Maláj Nagydíj, Sepang
19 November 18. Valencian Community Valenciai Nagydíj, Circuit Ricardo Tormo

A Forma-1 2018-as versenynaptára

#VersenyIdőpont
1  Ausztrál Nagydíj, Melbourne Március 25.
2  Bahreini Nagydíj, Szahír Április 8.
3  Kínai Nagydíj, Sanghaj Április 15.
4  Azeri Nagydíj, Baku Április 29.
5  Spanyol Nagydíj, Montmeló Május 13.
6  Monacói Nagydíj, Monte Carlo Május 27.
7  Kanadai Nagydíj, Montréal Június 10.
8  Francia Nagydíj, Paul Ricard Június 24.
9  Osztrák Nagydíj, Spielberg Július 1.
10  Brit Nagydíj, Silverstone Július 8.
11  Német Nagydíj, Hockenheim Július 22.
12  Magyar Nagydíj, Mogyoród Július 29.
13  Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps Augusztus 26.
14  Olasz Nagydíj, Monza Szeptember 2.
15  Szingapúri Nagydíj, Marina Bay Szeptember 16.
16  Orosz Nagydíj, Szocsi Szeptember 30.
17  Japán Nagydíj, Szuzuka Október 7.
18  Amerikai Nagydíj, Austin Október 21.
19  Mexikói Nagydíj, Mexikóváros Október 28.
20  Brazil Nagydíj, Interlagos November 11.
21  Abu-dzabi Nagydíj, Yas Marina November 25.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Ferrari visszatért régi logójához a közösségi médiában
Következő cikk Még Flavio Briatorét is bevetették Kubica visszatéréséhez

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország