Elemzés

Új ponton bukkanhatnak fel a T-szárnyak 2018-ban

A szabályokban mindig akad szabadon értelmezhető passzus, ennek eredményeként bukkanhatnak fel idén is a betiltott T-szárnyak.

Williams FW40 - lenti T-szárny

Fotót készítette: Giorgio Piola

2017-ben jelentek meg a ruhafogasként is titulált T-szárnyak a Forma-1-ben, amire egy kiskapu adott lehetőséget a technikai szabályokban. Ezek az elemek hasznosnak bizonyultak a leszorítóerő tekintetében, ugyanakkor csúnyák voltak, ráadásul párszor megadták magukat, elsősorban a Haas autóján.

Az idei évre betiltották őket, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy ne alkalmazhatnák őket ismét – az autó más pontján. A T-szárny nemcsak leszorítóerőt állít elő, de segít a légáramlatok kezelésében is, így a csapatok nem szívesen mondanak le róla. Ráadásul a kipufogó felett lévő kakasülőket is betiltották, így két fontos elem került ki az eszköztárból. Mindezek ellenére könnyen lehet, hogy a T-szárny nem tűnik el a repertoárból, csak új helyre „költözik”.

A technikai szabályzat 3.5.1.-es pontja részletezi, hogy semmilyen karosszériaelem nem kerülhet a motorborítás felett kijelölt, háromszög alakú területre.

2018 T-wing rules

Ugyanakkor marad egy kis terület, amit nem érint az előírás – a Williams ezen kísérletezett tavaly, amikor kialakított egy második, lejjebb található T-szárnyat. Ez a terület a hátsó kerék középvonala mögött található, ugyanis a szabályok értelmében a vonal előtt nem lehet elhelyezni T-szárnyat.

 

Williams FW40 lower T-wing

Ezzel az elemmel egyrészt a hátsó szárny alsó részéhez terelték a levegőt, másrészt a diffúzor hatékonyságát is fokozták. A csapatok kezére játszik az is, hogy sokkal jobban értik az új aerodinamikai szabályokat, melyeket tavaly vezettek be.

Tim Goss, a McLaren technikai igazgatója úgy fogalmazott, az előző szezonokhoz képest nagyobb lépés várható a kocsikkal, ugyanis azok elég „kiforratlanok” még.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Mercedes szerint nem kíván új tudományt, hogy csökkentik a motorok számát
Következő cikk Nyolc éve indult a Mercedes sikertörténete az F1-ben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország