BRÉKING

Hivatalos: Vettel 2020-ig hosszabbított a Ferrarival!

Ahogy Kimi Räikkönen esetében, úgy sem Sebastian Vettelnél sem kellett az Olasz Nagydíjig várni a bejelentésre: a német versenyző a Ferrarinál marad, további három évre.

Sebastian Vettel, Ferrari walks the track

Sebastian Vettel, Ferrari walks the track

Sutton Images

Vettel a csütörtöki sajtónapon sejtelmesen csak annyit mondott, „hamarosan” lesznek hírek a jövőjét illetően, de nem gondolja, hogy két héten belül várhatóak ezek. Ehhez képest csak pár napot kellett várni, hogy bejelentsék: a Ferrarinál folytatja, megtoldva a hároméves első periódust, amiben eddig hétszer nyertek együtt.

F1 2017: MEGJELENT AZ ÚJ HIVATALOS FORMA-1-ES JÁTÉK! ITT ÉRHETED EL!

2015-ben érkezett Maranellóba négy címmel a zsebében, az első közös évben háromszor is felálltak a dobogó csúcsára. 2016 futamgyőzelem nélkül telt, idén négy sikernél tartanak a Magyar Nagydíjjal bezárólag.

Egyben a Magyar Nagydíj volt az, melyen igen nyilvánvalóvá vált a tény: a Scuderia a német szekerét tolja, Räikkönen pedig a hátvéd szerepét kapta. A finnel is megállapodtak valamivel korábban: egy évre hosszabbítottak a felek.

Ezzel mindkét hely elkelt a Ferrarinál, egyedül a Mercedesnél van papíron szabad hely a topcsapatok közül, ahol Bottas neve mellett van egy – halvány – kérdőjel. Niki Lauda elárulta, tárgyaltak Vettellel, de gyorsan lezárták a dolgot.

„Egyszer röviden beszéltünk vele erről, de minél versenyképesebb a Ferrari, annál kevesebb oka van a távozásra”- mondta Lauda a Skynak. „Pár hónapja abba is hagytuk a tárgyalást. Bármelyik versenyző – ha okos – egy csapatnál többel tárgyal, így jobb pozícióban van. Ezt tette.”

Vettel új szerződése tehát 2020 év végéig érvényes, és ahogy Räikkönen esetében, úgy most is csak egy szűkszavú közleményben tudatták a lényeget. Vettel jelenleg 202 pontjával vezeti a bajokságot, 14 pont az előnye Hamilton előtt az összetettben.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Räikkönen nyerte a harmadik szabadedzést Spa-ban Vettel és Hamilton előtt
Következő cikk Nincs semmilyen Mercedes-trükk a Ferrari ellen!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország