BRÉKING

2018-ban az FIA szigorúbb lesz a kiugró rajtok esetében

Az FIA szigorított a Forma-1-ben a kiugró rajtokra vonatkozó 2018-as szabályokon - a versenyzők már akkor is büntetést kaphatnak, ha az automatizált észlelő rendszer nem jelez.

Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1 F1 W08 leads

Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1 F1 W08 leads

Sutton Images

Forma-1 2018

A 2018-as Forma-1-es bajnokság a világ vezető nyitott pilótafülkés együléses szériájának 69. szezonja lesz. Az irányító testület, az FIA felügyeli - a 10 csapat és 20 versenyző a szezon 21 versenyét a világ körül teljesíti, kezdve Ausztráliától március 25-én, egészen a november 25-i szezonzáró Abu Dhabi GP-ig.

Az idei szezonban az Osztrák Nagydíjon kavart nagy port a kiugró rajtok körüli helyzet, amikor is Valtteri Bottas úgy tűnt, hogy túl korán indult el, de még sem kapott büntetést.

A riválisok meg voltak győződve róla, hogy a finn nem reagálhatott olyan gyorsan, anélkül hogy a rajtot meg nem jósolta volna. 

Aztán egy fontos változtatást léptettek életbe Sebastian Vettel esetének kapcsán, aki a Kínai Nagydíjon olyan messze állt fel a kijelölt rajtkockától, hogy a rendszer nem is érzékelte az FIA rendszerében. 

Jelenleg az FIA Sportszabályzatának 36.13-as pontja egyszerűen csak annyit ír: “A 38.3-as pont alatti c) vagy d) büntetés alkalmazható egy rossz rajt esetén, amit az FIA azon érzékelője jelez, melyet az autóra az előírások szerint rögzíteni kell.” - a kiszabható büntetések: bokszutca-áthajtás vagy 10 másodperces stop&go.

A következő szezontól a szabályok szerint: “A 38.3-as pont alatti c) vagy d) büntetés alkalmazható bármely versenyző esetében, aki: 

a) Mozgolódott, mielőtt a rajtjelzés megérkezett volna - ennek megítélése az FIA által jóváhagyott érzékelőnek feladata, melyet minden autóra felszerelnek. 

b) Az autóját úgy igazította a rajtrácsra, hogy az érzékelő nem tud adatot szolgáltatni az autó első mozgásáról a rajtjelzés megérkezése után."

Vagyis magyarul mostantól a versenyzők feladata, hogy az autóikat akkurátusan kormányozzák a rajtrács megfelelő pozíciójába, vagy büntetést kapnak rossz rajtért.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Force India: sokat beszél a Liberty, de még semmit sem kaptunk
Következő cikk Alonso eddig 335 millió dollárt keresett az F1-ben: csak Schumacher előzi meg

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország