2014, egy győztes csapat újraépítése: a McLaren hiszi, futamot nyerhet idén

2014, egy győztes csapat újraépítése: a McLaren hiszi, futamot nyerhet idén

Két hét múlva érkezik a McLaren érdekes fejlesztési csomagja, melyet minden futamon további újítások követnek. A wokingi csapat iparkodik, és a szélcsatorna megnyugtató eredményekkel szolgál.

A Ferrari "teljesen" átalakul Barcelonára, a Mercedes is csomaggal készül, a Red Bull ráadásként új üzemanyagot is kaphat. A McLaren sem tétlenkedik: az ígéretes kezdést mélyrepülés követte, és egyelőre csak 43 pontot szereztek, ezzel az ötödik helyen állnak.

"Már mindent elterveztünk. Spanyolországban egy érdekes fejlesztési csomagot fogunk látni az autón, miközben minden futamon lesznek fejlesztések"- mondta Boullier a mai konferenciainterjún. "Az a jó, hogy a szélcsatornában nagyon jól haladunk a fejlesztéssel, így utána csak rajtunk áll, hogy legyártsuk az alkatrészeket, elvigyük őket a pályára."

A McLaren meglehetősen távol áll a győzelemtől, és utoljára 2012-ben sikerült felállni a dobogó csúcsára. A versenyigazgató hiszi, idén növelhetik a sikerek számát.

"Azt kell hinnünk, hogy meg fogunk nyerni egy versenyt. Szerintem képesek leszünk nagyon erősen és agresszíven fejleszteni a szezon folyamán. Olyan pozícióba hozzuk magunkat, hogy harcban legyünk a győzelemért - lehet, nem a szezon első felében, de később remélhetőleg. Ha alaposan megnézzük a dolgot, úgy néz ki, visszaléptünk a szezon eleje óta, de azt is világosan kijelentettem, hogy a leszorítóerő hiánya nyilvánvalóan ártani fog, ha forróság van vagy hideg, ennek pedig technikai oka van"- ecsetelte a francia.

"Igaz, hogy Ausztrália kicsit optimista volt, de arra is felkészítjük magunkat, hogy pontokat vegyünk el a többiektől, vagy dobogókat. 2014-nek mérföldkőnek kell lennie számunkra. Olyan évként kell tekinteni rá, mint egy győztes csapat újraépítése."

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING