BRÉKING

2013-ban is maradnak a Coanda-kipufogók

A Forma-1-es istállók megállapodtak benne, hogy jövőre is használni lehessen a többség által alkalmazott  Coanda-kipufogókat.  Paddy Lowe elmondta: mindenki a 2014-es változásokra készül, és előtte nem akarnak belefogni egy nagyobb kiadást jelentő átalakításba.  

Fotó: Scuderia Ferrari
A McLaren mutatta be elsőként a csatornákban végződő kipufogót, majd a Sauber és a Red Bull is átvette a megoldást, melyben a kipufogógázok követik a karosszéria formáját, és a légáramlatok hathatós segítségével a diffúzor és a padlólemez irányába terelik azokat. A fent említett istállókat a Ferrari, majd a Mercedes, és legvégül a Lotus is követte. A rendszer használata veszteséget jelent a motorerő tekintetében, de ezt vissza lehet nyerni, és még előnyre is szert lehet tenni a leszorítóerő oldalán.
 
Mivel 2014-ben komoly és alapvető változások következnek, melyek hatalmas forrásokat emésztenek fel, a Technikai Munkacsoport (TWG) és a Forma-1-es istállók úgy döntöttek, hogy változatlanul hagyják a kipufogót és annak környékét, és nem vezetnek be megszorításokat az átmeneti 2013-as évre. A Coanda bizonyult az idei év legfontosabb kísérleti terepének, és minden alakulat sokat molyolt vele, mire megtalálta a helyes konfigurációt – a Lotusnál még mindig tart a folyamat.
 
A McLaren technikai igazgatója az F1.com-nak nyilatkozva erősítette meg, hogy minden marad változatlan ezen a téren:
 
„Tárgyaltunk a TWG-ben arról, hogy be kellen-e vezetni további megszorításokat a tél folyamán. Minden csapat egyetértett abban, hogy ez nem szükséges és nem is alkalmas most, és inkább fejlesszük még egy évig úgy, hogy közben figyelünk 2014-re is, amikor úgyis meg fog változni”- mondta a szakember.
 
„Nagy költséggel járna a leváltása, szóval, ha megváltoztatod a szabályokat, majd utána ismét megváltoztatod őket, akkor az csak további költségbe sodorja a csapatokat.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk ABU DHABI NAGYDÍJ 2012: ÉLŐ-KÉP 1. SZABADEDZÉS (10:00)
Következő cikk Hamilton sikere az első szabadedzésen Abu Dhabiban Button előtt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország