BRÉKING

Ma 7 éve mutatták be Alonso első Ferrariját: a majdnem bajnok gép

7 esztendővel ezelőtt ezen a bizonyos napon debütált a 2010-es Ferrari, ami egyúttal az első olyan olasz gép volt, amit Fernando Alonso vezethetett.

The new Ferrari F10

The new Ferrari F10

Ferrari Media Center

A kétszeres spanyol világbajnok eredetileg csak később csatlakozott volna a maranellói gárdához, de Luca di Montezemolo, az akkori elnök fő közbenjárásának köszönhetően a „házasság” már 2010-re megvalósult.

Ez egyúttal Kimi Räikkönen távozását jelentette, akinek 2010-re és 2011-re is szerződése volt a Ferrarival. Felipe Massa a súlyos balesete ellenére a gárdánál maradhatott, de ezzel egyértelműen vízhordó is lett.

A 2010-es Ferrari olyan tervezők, mérnökök és szakemberek nevéhez fűződött, mint Aldo Costa, Luca Marmorini, Nicholas Tombazis és Marco de Luca. A Ferrari F10-ben még egy 2.4 literesV8-as erőforrás dolgozott, ami 800 lóerőt adott le.

Az autó 19 versenyből csak 5 alkalommal tudott nyerni, de emellett 15 dobogós helyezés, 2 rajtelsőség és 5 leggyorsabb kör került a neve mellé. Alonso győzelemmel nyitotta a bajnokságot, akárcsak Räikkönen 2007-ben, szintén az első ferraris évében.

Fernando kis híján lemásolta Kimi évét, de végül az utolsó utáni pillanatokban elbukott és Vettel lett a befutó a Red Bullal. Ez volt a német versenyző és az osztrák istálló első bajnoki címe a Forma-1-ben.

Alonso egyértelmű favoritként érkezhetett meg az évadzáró Abu Dhabi Nagydíjra, melyet egy rossz taktikai döntésnek köszönhetően is mindössze 7. helyen zárt. A spanyol sem akarta elhinni, hogy mindez megtörtént vele, aki annyira dühös volt, hogy az előtte autóz Petrov-nak bemutatott, aki csak tette a dolgát és nem engedte el a versenyzőtársát.

The new Ferrari F10

The new Ferrari F10

Fotót készítette: Ferrari Media Center

The new Ferrari F10

The new Ferrari F10

Fotót készítette: Ferrari Media Center

The new Ferrari F10

The new Ferrari F10

Fotót készítette: Ferrari Media Center

The new Ferrari F10

The new Ferrari F10

Fotót készítette: Ferrari Media Center

The new Ferrari F10

The new Ferrari F10

Fotót készítette: Ferrari Media Center

The new Ferrari F10

The new Ferrari F10

Fotót készítette: Ferrari Media Center

The new Ferrari F10

The new Ferrari F10

Fotót készítette: Ferrari Media Center

The new Ferrari F10

The new Ferrari F10

Fotót készítette: Ferrari Media Center

The new Ferrari F10

The new Ferrari F10

Fotót készítette: Ferrari Media Center

The new Ferrari F10

The new Ferrari F10

Fotót készítette: Ferrari Media Center

10

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk 40 éves lett Takuma Sato, a kedvenc japán versenyzőnk
Következő cikk Minden idők legcsúnyább autója a Forma-1-ben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország