Különleges esemény

Ezen a napon: Fernando Alonso első mclarenes futamgyőzelme

2007-ben ezen a napon, április 8-án még csak a második futamánál, a Maláj Nagydíjnál járt az éppen aktuális Forma-1-es szezon. Ausztráliában a Ferrari és Räikkönen nyert, Ázsiában a McLaren vissza akart vágni.

Race winner Fernando Alonso celebrates

Fotót készítette: Hazrin Yeob Men Shah

A 2007-es szezonkezdetig, vagyis az Ausztrál Nagydíjig a Forma-1 óriási változásokon ment keresztül. Michael Schumacher visszavonult, a helyére pedig Kimi Räikkönen érkezett, míg Fernando Alonso a McLarenhez szerződött, amely kockázatos befektetésnek tűnt, belegondolva a csapat megbízhatatlan autóiba. Ugyancsak a McLaren versenyzője lett egy ígéretes újonc, a szemtelenül fiatal angol, a színesbőrűként a Forma-1-ben kicsit furcsán ható Lewis Hamilton is.

Ebben a sokismeretlenes egyenletben a szezonnyitón Kimi Räikkönen találta meg először a megoldást, a szűkszavú finn végül futamgyőzelemmel és mesterhármassal (a Jégember az első helyhez korábban "hozzácsapta" a pole-pozíciót és a leggyorsabb kört is) jött vissza a világ túloldaláról, és egy futam után értelemszerűen a világbajnoki tabellán is az élen állt.

Räikkönen Nigel Mansell 1989-es bemutatkozása óta az első versenyző lett, aki rögtön első ferraris versenyét meg tudta nyerni, az olaszok történelmi riválisa, a McLaren viszont nem akarta mindezt annyiban hagyni, és Malajziában, a világbajnokság második versenyhelyszínén visszavágásra készült. Az időmérő első és második szakaszában, a Q1-ben és a Q2-ben a csapat ennek megfelelően is teljesített, ugyanis ezeket Fernando Alonso nyerte, a pole-t végül mégis Räikkönen Ferraris csapattársa, Felipe Massa szerezte meg a kétszeres világbajnok spanyol előtt. A Ferrari-McLaren sorminta folytatódott egy sorral hátrébb is, oda ugyanis Ausztrália győztese, Räikkönen és az első futamon mindenki megrökönyödésére dobogóra álló Hamilton kvalifikálták magukat. Mögöttük az ötödik-hatodik helyen végző német duónak, a BMW-Sauberes Nick Heidfeldnek és a williamses Nico Rosbergnek már tetemes volt a lemaradása.

Az meteorológia és az eső által megkavart időmérőhöz képest az időjárás a versenyre megkönyörült mindenkin, így száraz pályás versenyt láthattunk tíz évvel ezelőtt ezen a napon. A két McLaren remekül kapta el a rajtot, ugyanis Alonso az élre állt, Hamilton pedig szorosan ott volt a nyomában a második helyen. A Ferrari ezzel szemben szörnyen indult, Massa két, Räikkönen egy pozíciót bukott. Ezt követően hiába tűnt úgy, hogy a Ferrarik gyorsabbak lehetnének Hamiltonnál, megelőzni nem tudták az újonc angolt, beragadtak mögé, miközben az élen Alonso szépen építgette előnyét.

Massa a verseny későbbi szakaszában aztán még visszább esett, végül még a BMW-Sauber versenyzője, Nick Heidfeld is megelőzte, így pedig mindössze ötödik lett. A versenyt végül a végig domináló Fernando Alonso nyerte majdnem 20 másodperccel csapattársa, Hamilton és az első versenyt nyerő Räikkönen előtt. A McLaren így kettős sikerrel távozhatott Malajziából, ráadásul Fernando Alonso is megszerezte első győzelmét a wokingiak színeiben, és ami talán még fontosabb volt, a vb-tabellán is átvette a vezetést 18 ponttal, két ponttal a csapattárs (újoncként kettőből két dobogó!) és további két ponttal Räikkönen előtt.

Ejtsünk szót a többi pontszerzőről is: a negyedik-ötödik helyen Heidfeld és Massa hátránya már több, mint fél perc volt a leintéskor, az utolsó három pontszerző, Giancarlo Fisichella, Jarno Trulli és Heikki Kovalainen pedig már bőven egy perc feletti lemaradással értek célba. A versenyen mindössze négy kieső volt, csak Nico Rosberg, David Coulthard, Christijan Albers és Adrian Sutil voltak kénytelenek feladni a versenyt.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ezen a napon: Gilles Villeneuve-tripla és Ferrari-dupla az USÁ-ban
Következő cikk Óriási ismeretlenbe lép be az F1 Kínában az esőgumikkal

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország