Ezen a napon: Alonso és Schumacher imolai gladiátorharca

Michael Schumacher és a Ferrari 2000 és 2004 között a Forma-1 egyeduralkodója volt, mindkét fél minden egyes egyéni és konstruktőri címet bezsebelt, a Ferrari ráadásul már 1999-ben belekezdett a "sorozatgyártásba". 2005-ben a szabályalkotók mindenképpen arra törekedtek, hogy valahogy megtörjék a Ferrari hegemóniáját, ennek pedig az első három verseny után látszott is az eredménye: az első három versenyt egyaránt a Renault nyerte, Ausztráliában Fisichella, Malajziában és Bahreinben pedig Fernando Alonso révén. A Ferrari ráadásul olyannyira gyengén kezdett, hogy nemhogy az éllovas Renault közelében nem volt a konstruktőrök között, hanem még az első öt csapat között sem találhattuk meg az olaszokat.

A szezon negyedik futamára, a San Marinó-i Nagydíjra is úgy érkezett a mezőny, hogy mindenki a Renault-t üldözte, a megbízhatatlan McLaren, az előző évekhez képest sokkal kevéssé éles, gyenge formában lévő Ferrari, a Williams és a többiek is.

Az időmérőn a gyors, de felettébb sebezhető McLarennel Kimi Räikkönen bele tudott piszkítani a Renault kvalifikációs egyeduralmába, ugyanis az övé lett a pole-pozíció Alonso előtt. Mögöttük egy jócskán megkavarodott rajtrácsot láthattunk, ugyanis volt egy BAR-Hondás (Button), egy williamses (Webber) és egy toyotás (Trulli), így az első öt helyen öt különböző autót láthattunk. Az élcsapatoknál jókora különbség volt a két versenyző között, ugyanis Räikkönen csapattársa, Wurz csak a hetedik helyet szerezte meg, Alonso is jókora verést mért Fisichellára (13.), Button is másfél sorral előrébb foglalhatott helyet a rajtrácson Szatónál, és nagy különbség volt a két Williams között is, Webber negyedik, Heidfeld csak kilencedik lett. A két ferraris a "futottak még"-kategóriában, a 10. (Barrichello) és 14. (Schumacher) szerénykedett...

A versenyen aztán minden felborult. Räikkönen jól indult, és ki is tudott alakítani néhány másodperces előnyt riválisaihoz képest, viszont autója mindössze kilenc kört bírt alatta, így egy újabb műszaki hiba miatt csak még egy kiesés került a neve mellé. Alonso ekkor átvette a vezetést, és sokáig úgy nézett ki, újabb kényelmes győzelmet arathat. Egyszercsak viszont megjelent mögötte a középmezőny legmélyéről előreviharzó Michael Schumacher Ferrarija, így az utolsó körökre izgalmas csatára volt kilátás a vb-címvédő és az ifjú trónkövetelő között.

Alonso végül minimális különbséggel, de maga mögött tudta tartani Schumachert, aki hiába tűnt gyorsabbnak Renault-s riválisánál, előzni sehol nem tudott a szűk imolai pályán. Kettejük földöntúli csatáját látva gyakorlatilag senkit nem érdekelt, mögöttük ki hogy teljesített, de a történeti hűség kedvéért említsük meg őket is: a dobogó legalsó fokára az egyetlen állva maradt McLarennel Alex Wurz állhatott fel (majdnem félperces hátrányban), a további pontszerző helyekre pedig Villeneuve, Trulli, Heidfeld, Webber és Liuzzi értek célba, mindannyian minimum egy perces lemaradásban. A verseny végén egyébként még Button állt fel Alonsóék mellé a dobogóra, azonban a verseny után mind őt, mind ötödikként végző csapattársát, Szatót kizárták a versenyből, amiért a BAR-Honda az üzemanyag-rendszerrel machinált a szabályok által tiltott módon.

Alonso pedig tovább menetelt, négyből immár harmadik futamát megnyerve, és egy jelentős skalpot gyűjtött be azzal, hogy kerék a kerék elleni csatában, a pályán eldöntve maga mögött tudta tartani a legendát, Michael Schumachert. Egy év múlva pedig jöhetett a visszavágó...