Räikkönen agyonver mindenkit és másodszor is nyer Belgiumban

Kimi Räikkönen karrierje során az egyik legkülönlegesebb helyszín kétségkívül Belgium. 2005-ben ezen a napon szerezte második győzelmét a spái pályán.

2005-ben két ember emelkedett ki a Forma-1-es mezőnyből: Fernando Alonso és Kimi Räikkönen. Kettejük közül a Renault spanyoljának volt nagyobb szerencséje, így a szezon hajrája felé egészen vaskos előnyre tett szert a rengeteg műszaki hiba által sújtott Jégemberrel szemben. Ez a vaskos előny egészen pontosan 27 pont volt Belgiumba érkezve, pedig Alonso csak eggyel nyert addig több futamot - a műszaki hibák, ugyebár...

Montoya Vs. Bugatti Chiron: 400 km/órás gyorsulás és lassulás! DURVA!

A szezon tizenhatodik futama, az imént említett Belga Nagydíj aztán McLaren-fölénnyel kezdődött, ugyanis az időmérőt Juan Pablo Montoya nyerte, megelőzve csapattársát, Räikkönent. Mögöttük már találhattunk egy Renault-t, ez azonban némileg meglepő módon nem Alonsóé, hanem Giancarlo Fisichelláé volt - Alonso csak az ötödik helyet szerezte meg, ugyanis a két McLarenen és a csapattárson kívül megelőzte őt a toyotás Jarno Trulli is.

 

A verseny elején a pole-ból induló Montoya meg tudta tartani első helyét, és innentől kezdve a verseny nagy részében vezetett is. Még a leintéshez közeledve sem állt rosszul, ugyanis bár egy helyet visszaesett, még mindig második volt Räikkönen mögött, 4 körrel a vége előtt mégis drámai fordulatot vett a kolumbiai versenye, ugyanis williamses riválisa, Antonio Pizzonia egyszerűen kiütötte őt a versenyből.

Pizzonia ezzel megfosztotta Montoyát a második helytől, a McLarent egy kettős győzelemtől, a győztes Kimi Räikkönent pedig attól, hogy egy jókorát leharaphasson Alonsóval szembeni hátrányából. Hiába nyert ugyanis Räikkönen, az előbb említett Montoya-baleset miatt Fernando Alonsónak az ölébe hullott egy második hely, amivel mindössze két pontot vesztett a verseny előtti 27 pontos előnyéből.

Räikkönen ezzel 2004 után másodszor is nyerni tudott Belgiumban, rajta, valamint Alonsón kívül még Jenson Button állhatott fel a dobogóra. Erős versenyt futott a Williamsszel Mark Webber, aki negyedik lett, megelőzve Barrichellot, Villeneuve-öt, Ralf Schumachert és Tiago Monteirot. Emlékezetes jelenet volt a verseny korábbi szakaszában, amikor Szato egyszer csak megforgatta és kilökte a versenyből Michael Schumachert. Amikor Schumi odament a japánhoz, úgy nézett ki, komolyabb vita is lehet az esetből, végül a német megleckéztetésből, illetve figyelmeztetésből lecsapta Szato sisakrostélyát.

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Esemény Belga Nagydíj
Pálya Spa-Francorchamps
Versenyzők Fernando Alonso , Jacques Villeneuve , Jenson Button , Kimi Raikkonen , Mark Webber , Ralf Schumacher , Rubens Barrichello , Tiago Monteiro
Csapatok Renault F1 Team , McLaren , Williams , Ferrari , Sauber , Toyota Racing , Jordan
Cikk típusa Különleges esemény
Címke 2005, bar honda, belga nagydíj, belgium, ezen a napon, fernando alonso, giancarlo fisichella, jenson button, juan pablo montoya, kimi raikkonen, mclaren, renault, spa, spa-francorchamps, visszatekintés