Räikkönen és Alonso 20 éve debütáltak, idén ismét összecsaphatnak

20 évvel azok után, hogy mindkettejük bemutatkozhatott a Forma–1-ben, Kimi Räikkönen és Fernando Alonso 2021-ben ismételten megosztják majd egymással a versenypályát. A finn visszaemlékezett néhány csatájukra.

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C41

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C41

Alfa Romeo

2001-ben az akkor még zöldfülű Räikkönen és Alonso egyszerre jelentek meg az F1-ben, és azóta számos csatát vívtak egymással, 2014-ben pedig még márkatársak is voltak a Ferrarinál.

Nehéz lenne elfelejteni a 2005-ös vagy a 2007-es szezont, amikor komoly bajnoki riválisok voltak. Előbb Alonso került ki győztesen, az utóbbi esetben pedig a Jégember örülhetett a végén, hiszen mindkét McLarent legyőzve övé lett a bajnoki cím.

Még több F1 hír:

„Természetesen az évek során többször is találkoztunk, olykor többször, máskor kevesebbszer. Adott években azonban végig egymás ellen küzdöttünk, és ezek mindig fair, illetve tiszta csaták voltak. Szóval jó emlékeim vannak ezzel kapcsolatban” – nyilatkozta Räikkönen.

„Sajnos valamikor mi maradtunk alul, néha viszont mi voltunk a jobbak. Ez már csak így megy a versenyzésben.” 2007 világbajnoka egyébként Alonsóhoz hasonlóan maga is kihagyott két évet, miközben más kategóriákban próbált szerencsét, de nem gondolja úgy, hogy a spanyol bármit is veszített volna sebességéből ez idő alatt.

„Én nem igazán szenvedtem a visszatéréssel. Nem arról van szó, hogy elfelejted, hogyan kell F1-es autókat vezetni. Előtte tesztelhetsz, szóval minden visszatér a normál kerékvágásba, úgyhogy biztosan nem lesz gondja” – vélekedett az Alfa Romeo pilótája.

A Mercedes látja az adatokból, hogy a Red Bull jobb náluk

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Perez: az extrém vezetési stílusom sok pontot hozott
Következő cikk Russellnek nincs esélye arra, hogy idén beugorjon a Mercedesbe?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország