Jelentés a szabadedzésről

Bottas vezetésével Mercedes 1-2 a második szabadedzésen, Verstappen elégedetlen a Red Bull-lal

A 2021-es Forma-1-es Magyar Nagydíján Valtteri Bottas autózta a legjobb időt csapattársa, Lewis Hamilton és Max Verstappen előtt, aki nagyon nem volt elégedett a Red Bull egyensúlyával.

Valtteri Bottas, Mercedes W12

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

Az elsőhöz hasonlóan a második szabadedzés elején is nagy forgalomnak örülhettek a Hungaroring lelátóin ülő szurkolók, pedig az FP2 brutális melegben indult el: 62 fokos volt a pálya az 1 óra elején.

Nem tudott azonban kiszaladni a garázsból Juki Cunoda, ugyanis az edzés kezdetéig sem sikerült befejezniük az AT02 újjáépítését.

Az edzés elején a tempót Valtteri Bottas diktálta, akitől 2 tizeddel még Max Verstappen is elmaradt, Lewis Hamilton a 3. helyre jött fel, míg Perez továbbra sem találta önmagát a Red Bullban: hiába autózott lila harmadik szektort, a második szektorban az alulkormányzott autójával messze elmaradt a többiektől, és a 4. helyre helyezkedett fel.

15 perccel az edzés kezdete után a kér Mercedes tovább javított, és Hamilton átvette a vezetést, Verstappen kb. 1 tized lemaradással követte őket, míg Perez már 5 tizedre volt Hamiltontól.

Még több F1 hír:

5 perccel később a két Aston Martin és a két Williams már fel is rakta a lágyakat, de Sebastian Vettel így is csak a 2. helyre tudott feljönni, mivel 88 ezreddel elmaradt Hamiltontól.

Az edzés felénél azonban a két Mercedes is felrakta a lágyakat, és ebből az is kiderült, hogy ezúttal brutálisan nagy különbség van a közepesek és a lágyak között, mind a két Aston, mind a két Mercedes több, mint 1 másodperccel javította meg a közepeseken futott idejét.

A Red Bull azonban nem tudta követni ilyen ütemben a Mercedest, Verstappen a lágyakon csak a 3. időt autózta, 3 tizeddel elmaradva Bottastól, Perez pedig még Ocont sem tudta megelőzni, aki ismét megmutatta, hogy milyen egykörös tempó rejlik az Alpine-ban ideális körülmények és könnyű autó mellett.

Verstappen folyamatosan az autó alulkormányzottságára panaszkodott, majd a rádiója is rakoncátlankodott az utolsó etapja előtt, amelyen szintén nagyon elégedetlen volt az autó egyensúlyával.

 

Nem lehetett teljesen elégedett a Ferrari sem, mivel Leclerc és Sainz csak a 11. és a 12. helyen zártak, Sainz ráadásul hólyagosodásra panaszkodott – amikor azt nyilatkozták tegnap, hogy a Ferrarinak jól jöhet a magyar hőség, valószínűleg nem 60 fokos pályára számítottak.

Juki Cunoda két perccel az FP2 vége előtt még pont pályára tudott gurulni, hogy fusson egy mért kört a lágyakon, ez pedig elég is volt neki, hogy megelőzze a két Haast és Antonio Giovinazzit - Mazepin meglepően le volt ma maradva, még Schumachernél is 2 másodperccel volt lassabb, az edzés végén arra panaszkodott, hogy valami nagyon felforrósodott a pedáljainál.

Helyezés Versenyző Autó Motor Kör Idő Hátrány Intervallum
1 Finland Valtteri Bottas Mercedes Mercedes 29 1'17.012    
2 United Kingdom Lewis Hamilton Mercedes Mercedes 27 1'17.039 0.027 0.027
3 Netherlands Max Verstappen Red Bull Honda 24 1'17.310 0.298 0.271
4 France Esteban Ocon Alpine Renault 29 1'17.759 0.747 0.449
5 Mexico Sergio Perez Red Bull Honda 23 1'17.824 0.812 0.065
6 France Pierre Gasly AlphaTauri Honda 31 1'18.113 1.101 0.289
7 Spain Fernando Alonso Alpine Renault 27 1'18.169 1.157 0.056
8 Germany Sebastian Vettel Aston Martin Mercedes 31 1'18.228 1.216 0.059
9 United Kingdom Lando Norris McLaren Mercedes 25 1'18.313 1.301 0.085
10 Canada Lance Stroll Aston Martin Mercedes 30 1'18.320 1.308 0.007

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Magyar Nagydíj - 2. szabadedzés (LIVE)
Következő cikk Horner: Hamilton be sem tudta volna venni a kanyart!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország