2 büntetőpont is eltűnt Vettel neve mellől, de nem nyugodhat meg

Sebastian Vettel a mai naptól kezdődően jobb helyzetben van a Forma-1-ben a büntetőpontjait tekintve, így nincs veszélyben, így adott esetben nem is számíthat eltiltásra, ami igen kellemetlenül érinthetné.

Pole man Sebastian Vettel, Ferrari, is weighed after Qualifying

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Sebastian Vettel 2010 és 2013 között gyakorlatilag mindent megnyert a Red Bull volánja mögött, amit csak lehetett, de azóta talán csak egy olyan év volt, amikor ismét dicséreteket kapott – 2015, az első ferraris éve, mely összességében jól sikerült, bár a címet nem nyerhette meg. 2014-ben Daniel Ricciardo okozott számára nagyobb problémákat a technika mellett, míg az utóbbi esztendőkben a hibák, amiket elkövetett, mely részben a Ferrarira is értendő.

Még több hír:

Kimi Raikkonen elküldésével pedig Charles Leclerc, a mezőny egyik legnagyobb tehetségének tartott versenyzője nehezíti meg a négyszeres világbajnok dolgát, aki jelenleg is a monacói mögött (3. és 5. hely) várja a folytatást a bajnokságban. Vettel idén is vétett pár hibát, ami után a sajtó nekitámadt, de főként Leclerc sebessége miatt kerül a címlapokra, hiszen a 21 esztendős pilóta pillanatnyilag úgy számol több pontot nála, hogy ez csak a második királykategóriás éve, és egyúttal az első is Maranellóban.

 

Vettelt nemrég még egy eltiltás is fenyegette a büntetőpontjai miatt, de ez részben már a múlt. Az Olasz Nagydíjat követően mindössze 3 büntetőpontra volt attól, hogy eltiltsák egy versenyre, ami legutóbb pár esztendővel ezelőtt Romain Grosjeannal történt meg, aki így nem vehetett részt a monzai versenyen.

A szabályok szerint az a versenyző, aki az 1 éves periódusban eléri a 12 büntetőpontot, automatikusan kihagyja a soron következő versenyt. Mivel ma lejárt az a 2 büntetőpont, amit még tavaly gyűjtött be Austinban, így „csak” 7 büntetőpontja van, tehát további 5-re lenne szükség ahhoz, hogy eltiltsák egy nagydíjról.

Ennek ellenére Vettel továbbra sem engedheti meg magának azt, hogy az elkövetkezendő hónapokban begyűjtsön pár büntetőpontot, mert a következő ilyen egységek, amik lejárnak a neve mellett, még messze vannak. 2020 júniusáig várnia kell ezzel, ami azt jelenti, hogy ha a következő 8 hónapban begyűjt további 5 büntetőpontot, akkor eltiltást kap.

Kanadában 2 büntetőpontot kapott a lassító levágásáért a Lewis Hamilton elleni párbaja részeként, ami a győzelme elvesztését is eredményezte. 2 további ilyen pontot gyűjtött, amiért Silverstone-ban hátulról felöklelte a vétlen Max Verstappent, majd jött a monzai incidens Lance Strollal szemben, mely már 3 büntetőpontot ért.


Sean Edwards nézetéből figyelhetjük az eseményeket, ahogy a Porsche 997 GTR Cup volánja mögött küzd az esőben a legendás Nordschleife versenypályán.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk SZAVAZÁS: Verstappen vagy Leclerc a jobb versenyző?
Következő cikk Hill: Nem ismerik el eléggé Hamiltont

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország