Ezen a napon: Heinz-Harald Frentzen első győzelme

1996-ban Damon Hill révén a Williams szerzett világbajnoki címet, és 1997-ben úgy nézett ki, hogy immár Hill nélkül, de ismét ők lehetnek a legerősebbek. Villeneuve jobban kezdett, San Marinóban jöhetett a csapattárs.

Heinz-Harald Frentzen, Williams FW19 Renault

Fotót készítette: Sutton Images

1996-ban a Williams Damon Hill révén megszerezte az egyéni világbajnoki címet, mögötte pedig a CART-ból frissen érkező újonc, Jacques Villeneuve sem volt túlságosan elmaradva az év végén. Hill 1997-ben meglepetésre a harmatgyenge Arrowshoz igazolt, helyére pedig Heinz-Haralad Frentzen érkezett. A papírforma azt ígérte, hogy az istállón belül Villeneuve lesz az úr, a szezon pedig ennek megfelelően is kezdődött. Bár az első verseny David Coulthard sikerét hozta, ezt követően Villeneuve versenyei következtek, ugyanis a kanadai nyerni tudott Brazíliában és Argentínában is. Tovább emelte Villeneuve teljesítményének értékét, hogy mindhárom versenyen a pole-pozícióból indulhatott, Brazíliában pedig a leggyorsabb kör is az övé lett, így mesterhármassal távozhatott Interlagosból.

Az gyorsan eldőlt, hogy a szezon negyedik versenyén, a San Marinó-i Nagydíjon is a Williamsek diktálhatják a tempót, az időmérő is ennek megfelelően alakult: Jacques Villeneuve negyedszer is a pole-pozícióba kvalifikálta magát, és hogy teljes legyen a Williams öröme, mellé állhatott fel a rajtrácsra a csapattárs Heinz-Harald Frentzen is. Nagy volt a különbség a Williamsek javára, ugyanis a hatodik helyezett Giancarlo Fisichella már közel 1,3 másodpercet kapott az időmérő végén a győztes Villeneuve-től.

A versenyen Villeneuve sokáig esélyes volt arra, hogy megszerezze sorozatban harmadik győzelmét, azonban a 40. körben fel kellett adnia a versenyt váltóhiba miatt. Rögtön a verseny elején ugyancsak kiesett a 200. futamát teljesítő Gerhard Berger, akinek így csúnya lett a jubileum, valamint szintén nem ért célba az arrowsos vb-címvédő Damon Hill és az 1997-es szezon első győztese, David Coulthard sem.

Villeneuve kiesése után a verseny úgy alakult, hogy kétesélyes lett a győzelem kérdése, azonban a lehetőségével kiválóan élő Frentzen végül vissza tudta verni a hátulról felzárkózó Michael Schumacher támadásait, így 1,7 másodperces különbséggel megszerezte pályafutása első győzelmét az akkor kétszeres világbajnok német honfitárs előtt. A harmadik Schumacher csapattársa, a másik ferraris Eddie Irvine állhatott fel, neki azonban már jókora, több, mint 1 perces hátránya volt a többiekhez képest. Az utolsó pontszerző helyeket Giancarlo Fisichella, Jean Alesi és Mika Häkkinen szerezték meg, utóbbi kettő már körhátrányban ért célba.

Villeneuve kiesésének köszönhetően kicsit leadott előnyéből, azonban az imolai futam leintése után is még hatpontos fórban volt Schumacherrel, tízzel pedig Frentzennel szemben. Jöhetett a "szomszédban" Monaco!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso: „75 évesen is azt fogják kérdezni, hogy megbántam elhagyni a Ferrarit?”
Következő cikk Ezen a napon: Räikkönen-mesterhármas Spanyolországban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország