Ezen a napon: Jacques Villeneuve első győzelme az F1-ben

1996-ban a kanadai Jacques Villeneuve már kész versenyzőként érkezett meg a Forma-1-be, CART-bajnokként és Indy 500-győztesként. A Forma-1-ben sem kellett neki sok, hogy rálépjen a győztesek útjára.

A kanadai Jacques Villeneuve, amikor 1994-ben megkezdte első szezonját a CART-ban, rögtön újoncként rendkívül erősen teljesített, második lett az Indy 500-on és megszerezte első futamgyőzelmét a sorozatban. 1995-ben máris a csúcsra ért Amerika legfontosabb open wheel-sorozatában, négy futamgyőzelmével (benne az Indy 500-zal) és további három dobogós helyezésével.

Villeneuve meredeken felfelé ívelő karrierjében a következő állomás a Forma-1 volt, 1996-ban a talán legerősebb csapat, a Williams versenyzője lett. Villeneuve rögtön az első versenyeken tökéletesen beilleszkedett a mezőnybe, a szezonnyitó ausztrál futamon és a harmadik helyszínen, Argentínában is másodikként ért célba, csak a kettő között egy brazil kiesés rondított bele az összképbe.

Mivel csapattársa, Damon Hill az első három versenyt egyaránt megnyerte, így Villeneuve lemaradása elég nagy volt, de a Nürburgringre, az Európa Nagydíj helyszínére érkezve semmi szégyenkeznivalója nem volt újoncként az összetett második helyével, még tizennyolc pont lemaradásban sem. A papírforma Olaszországban is azt ígérte, hogy a Williams lesz az élen, a két autó közül inkább a már régóta vb-címre ácsingózó Damon Hill-lel. Az időmérő ennek megfelelően alakult, az angol hét tizedet adott a mellé kvalifikáló Villeneuve-nek, a második sorban pedig Michael Schumacher és Jean Alesi hátránya már tetemes volt, 1,2, illetve 1,7 másodperc.

A verseny aztán már sokkal kiegyenlítettebben, és Hill számára nem is túl jól alakult: a pole-ból induló világbajnok-csemete a verseny változó időjárási körülményei során jócskán visszaesett, és csak a negyedik helyen ért célba, több, mint fél perces lemaradásban. Hill visszaesésével így mindenki eggyel előrébb csúszott, amit Villeneuve köszönt szépen, és a verseny végén elsőként haladt át a célvonalon. Kemény küzdelem vezetett pályafutása első futamgyőzelméig, ugyanis folyamatosan figyelnie kellett a mögötte közvetlen közelségben közlekedő Michael Schumacherre. Végül ez sikerült neki, és hét tizeddel maga mögött tudta tartani kétszeres vb-címvédő német riválisát.

A dobogóra David Coulthard állhatott még fel, hét tizeddel megelőzve az előbb már említett Damon Hillt, aki mögött alig lemaradva, mindössze két tizedmásodperc különbséggel jött az ötödik helyezett Rubens Barrichello. Az utolsó pontszerző a hatodik helyen Barrichello jordanes csapattársa, Martin Brundle lett. Hillnek belefért a rontás, ugyanis azzal, hogy negyedikként ért célba, még mindig tizenegy pontos előnyben volt csapattársához, az első győzelmét ünneplő Villeneuve-höz képest. A többiek (Jean Alesi, Schumacher, Eddie Irvine) sehol nem voltak.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Esemény San Marinó-i Nagydíj
Alesemény Vasárnapi futam
Pálya Imola
Versenyzők Damon Hill , David Coulthard , Eddie Irvine , Jacques Villeneuve , Jean Alesi , Martin Brundle , Michael Schumacher , Rubens Barrichello
Csapatok Williams , Ferrari , McLaren , Jordan
Cikk típusa Különleges esemény
Címke damon hill, david coulthard, európa nagydíj, jacques villeneuve, manor competition, martin brundle, michael schumacher, nurburgring, rubens barrichello, williams