BRÉKING

1994. augusztus 28.: Schumachert kizárják, Hill megnyeri a Belga Nagydíjat

1994-ben éppen ezen a napon rendezték meg a Belga Nagydíjat, amit a Williams-Renault pilótája nyert meg.

A versenyt a legendás Spa-Francorchampsban bonyolították le. A több mint 7 kilométeres aszfaltcsíkon Rubens Barrichello volt a leggyorsabb a Jodan-Hart volánja mögött.

A pénteki első időmérőt nehéz feltételek között tartották meg, köszönhetően a korábbi esőzéseknek. A Q1-ben a brazil került az élre, akit Michael Schumacher (Benetton-Ford), Damon Hill (William-Renault) és Eddie Irvine (Jordan) követett.

Szombaton a pálya ismét vizes volt, és ekkor Christian Fittipaldin (Footwork-Ford) kívül senkinek sem sikerült javítania az időeredményén. A brazil csak a 24. kockáról várhatta a startot.

Érdekesség, hogy a Hart az 1985-ös Német Nagydíj óta nem örülhetett rajtelsőségnek. Összesen 9 évet és 24 napot vártak erre. Akkor még nem tudták, hogy egyúttal ez lesz az utolsó pole-juk az F1-ben. A gyártó 1997-ben vonult ki a sorozatból.

A hivatalos végeredmény szerint Hill nyerte meg a Belga Nagydíjat! A második Mika Häkkinen lett a McLaren-Peugeot-val, míg a harmadik Jos Verstappen a Benetton-Forddal. Az FIA emberei vékonyabbnak találták Schumacher padlólemezét a kelleténél, ezért kizárták a versenyből. A Benetton szerint az elvékonyulás mindenképp a német verseny közbeni kicsúszására volt visszavezethető, de a döntés végleges volt. A büntetés nélkül Michael lett volna a győztes.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Azért az mindent elmond, hogy Hamilton végigbulizta a nyarat, és Belgiumban agyonverte Rosberget
Következő cikk 2008-ban ezen a napon hunyt el a Forma-1 történetének egyik nagy legendája

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország