Különleges esemény

Ezen a napon: Ayrton Senna varázslatos első köre a doningtoni esőben

Ezen a napon, 1993. április 11-én rendezték az aktuális Forma-1-es szezon harmadik versenyét, a Donington Park-i Európa Nagydíjat. A nézők akkor olyat láttak, amitől leesett az álluk.

Ayrton Senna, McLaren MP4/8 Ford, celebrates 1st position

Fotót készítette: LAT Images

Ayrton Senna, a nyolcvanas évek végének és a kilencvenes évtized elejének ikonikus brazil versenyzője négy éven belül háromszor, 1988-ban, 1990-ben és 1991-ben is világbajnok lett. Ezek után nem esett jól neki különösebben, hogy 1992-ben alulmaradt a williamses Nigel Mansellel szemben, ráadásul úgy, hogy még csak feleannyi pontot sem szerzett (108-50), mint angol kollégája.

1993-at ennek megfelelően rendkívül felpaprikázottan kezdte, és senkinek sem hagyott kétséget afelől, hogy ebben a szezonban ismét ő akar fölülni a Forma-1 trónjára. Ennek megfelelően is kezdett, miután második lett a szezonnyitó Dél-Afrikai Nagydíjon, majd megnyerte hazája versenyét, a Brazil Nagydíjat Interlagosban. Ezzel a teljesítménnyel hat pont előnnyel vezette az egyéni összetettet, és csapata, a McLaren is csak miatta volt holtversenyben az élen a Williamsszel a konstruktőrök között, ugyanis csapattársa, az amerikai Michael Andretti ekkor még nem tudott pontot szerezni.

A brazil zseni a jó teljesítményen fölbuzdulva értelemszerűen a szezon harmadik versenyéről, az Angliában, a Donington Parkban megrendezett Európa Nagydíjról is győzelemmel szeretett volna hazatérni, azonban hiba csúszott a rendszerbe. A még száraz pályán megrendezett időmérőn Sennának semmilyen esélye sem volt a majdhogynem legyőzhetetlen Williamsekkel, Alain Prosttal és Damon Hillel szemben, akik kisajátították az első sort, bő másfél másodpercet adva a második sorba felálló Michael Schumachernek és neki.

Ayrton Senna cuts through the field on the first lap, as Alain Prost leads
Senna itt a rossz rajt után még éppen csak feljött a harmadik helyre úgy, hogy az ötödikről megkezdve a felzárkózást

A vasárnapi versenyre aztán leszakadt az ég, és szörnyű, esős, hideg, hogy mást ne mondjunk, tipikus angol időjárás fogadta a versenyzőket. A mindenki számára egyaránt brutálisan nehéz körülmények között szépen kiegyenlítődtek az erőviszonyok, ugyanis ilyen idő mellett sokkal több múlik a versenyzőkön, mint általában, egy nyugodt, száraz verseny során.

Adott volt tehát az eső, adott volt az első sorban a két kiváló Williams, mögöttük Ayrton Sennával. Sennának a gyengécske időmérő után a verseny eleje sem alakult igazán jól, ugyanis miután Schumacher blokkolta őt, rajtpozíciójához képest még egy helyet visszaesett, miután Karl Wendlinger megelőzte mindkettőjüket. Innentől viszont olyat láthatott a nagyérdemű a helyszínen és a tévéképernyők előtt, amit nehezen lehetett elhinni.

Senna az első kör során mindössze néhány kanyar után megelőzte Schumachert, a kör felénél Wendlinger és Damon Hill is megvolt, a pálya végén, a lassabb Esses-Melbourne Hairpin-Goddards-kanyarkombinációk során pedig az esőben szintén nem kutyaütő Alain Prost is kapitulált előtte. Teljesítménye annyira zseniális volt, hogy sokan a valaha volt legjobb körként aposztrofálják ezt a rajt utáni 4 kilométert. A fantasztikus első kör után úgy nézett ki, hogy Sennát semmilyen égi áldás nem foszthatja meg a sikertől, azonban sokáig úgy állt, hogy az ezt feltételezők még tévedhetnek is, ugyanis Senna egy bokszbaki miatt rengeteg időt vesztett.

Ezt követően viszont ismét Senna percei következtek (mit percei, versenye!): a McLaren versenyzője kiválóan mérte fel a szeszélyes áprilisi angol időjárást, és amikor a többiek kimentek a bokszba esős vagy éppen száraz gumikért a hol elálló, hol újra eleredő esőben, Senna mindannyiszor kint maradt. Ezzel jó döntést hozott, ugyanis így végül hárommal kevesebb kerékcserével megúszta a 76 kört, ő ugyanis csak négyszer állt ki, míg közvetlen környezetében a többiek minimum hétszer.

Ayrton Senna, Damon Hill
A kép csalóka, ugyanis az itt Senna mögött látható Damon Hill hiába végzett a második helyen, a leintésig majdnem kört kapott brazil riválisától. A lekörözés itt még elmaradt, eggyel hátrébb Prost azonban már megkapta a maga körét.

Teljesítményének és jó időjárás-megítélő képességének köszönhetően Senna ritkán látható fölényes győzelmet aratott: csak Damon Hill volt képes körön belül beérni hozzá képes a második helyen, a dobogó legalsó fokára felálló Prost már megkapta a maga körét, az utolsó két pontszerző helyen pedig Ricciardo Patrese (5.) és Fabrizio Barbazza már kettőt kapott Sennától.

Ezt a teljesítményt idézte fel a Forma-1 hivatalos Youtube-csatornája is, amelynek segítségével ti is betekintést nyerhettek abba a bizonyos 23 évvel ezelőtti esős délutánba!

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Forma-1-es bajnokság idén először olyan izgalmas, mint 5 éve volt?!
Következő cikk Videón a Kínai Nagydíj leggyorsabb kerékcseréje

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország