Különleges esemény

Ezen a napon: Mansell kiesik, Patrese lelassul, Senna lecsap a lehetőségre

Nigel Mansell 1992-ben rekordgyorsasággal szerezte meg pályafutása első és egyetlen F1-es világbajnoki címét. A már világbajnok angolnak a szezon Magyar Nagydíj után hátralévő részében már belefértek a hibák.

Nigel Mansell, Williams FW14B

Fotót készítette: LAT Images

Nigel Mansell az 1992-es szezon első tizenkét versenyén egészen elképesztő teljesítményt nyújtott: ha célba ért, a brutális erőfölényben lévő Williamsszel az első vagy a második helyen tette ezt. Ebbe az elképesztő sorozatba mindössze egyetlen kiesés rondított bele, Mansell egyedül Kanadában nem tudott célba érni.

Az idősödő, bajszos angol Magyarországon akkor rekordgyorsasággal szerezte meg első világbajnoki címét, a szezon tizenegyedik futamán. A tizenkettedik futamon, Belgiumban még lendületből összejött egy második hely, következhetett az idény tizenharmadik versenye, Olaszországban.

Mansellnek tehát már semmi miatt nem kellett aggódnia, a vb-elsőség már zsebben volt, ennek ellenére azért összerakott egy olyan pole-pozíciós kört, amihez képest a másodikként záró Ayrton Senna is hat tizeddel lassabb volt. Olasz Nagydíj nem az igazi jó Ferrari nélkül, ennek megfelelően Jean Alesi jó teljesítményt nyújtott, és harmadikként kvalifikálta magát a versenyre, megelőzve Riccardo Patresét, Gerhard Bergert és Michael Scumachert.

Sokáig a verseny is Mansell szája íze szerint alakult, aki meg tudta tartani első helyét Senna előtt, Senna viszont komoly gondban volt a mögötte jövőkkel - végül elöl maradt. Ahogy a verseny haladt előre, gyorsan a két Williams állt az élre, a már világbajnok Mansell pedig kedveskedni akart csapattársának, és előreengedte Riccardo Patresét.

A Williams tehát sokáig egy kettős győzelem felé haladt, végül viszont egyik versenyzőjük sem ért célba: a 41. körben előbb Mansell autója adta meg magát, hat körrel a vége előtt pedig Patrese lassult le. Az autó meghibásodása miatt az olasznak esélye sem volt a győzelemre, amely így a két Williams eltűnésével Senna ölébe hullott.

Senna végül már nem hibázott, és övé lett a győzelem, megelőzve a két Benettont, Martin Brundle-t és Michael Schumachert. A két benettonost Gerhard Berger fogta McLaren-szendvicsbe, a lelassuló Patrese pedig az ötödik helyen tudott beporoszkálni a célba. Az utolsó pontszerző Andrea de Cesaris lett.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Kobajasi - egy dobogó és más semmi
Következő cikk Häkkinen-Schumacher 80-80

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország