Ezen a napon: Mansell nálunk szerzi meg a vb-címet

Nigel Mansell karrierje finoman szólva is nehezen indult be, pályafutása elején a Lotusnál például még saját csapatán belül is olyan mondatok röpködtek, hogy ő bizony soha nem fog futamot nyerni. Ez sokáig meg is állta a helyét, amikor azonban Mansell a Williamshez szerződött 1985-ben, egyből megtört a jég, és szinte futószalagon kezdte el szállítani a győzelmeket.

Williamshez szerződése után már "csak" a következő lépést kellett megtenni: valahogy el kellett jutni a vb-címig. Ahogy az első győzelem, úgy ez is elég nehezen akart összejönni, 1986-ban például az utolsó, ausztrál futamon csúszott ki kezéből az összetett elsőség Alain Prosttal szemben, majd egy évvel később ugyancsak második lett összetettben, ezúttal csapattársa, Nelson Piquet mögött.

Mansell 1991-ben szép lassan a Forma-1 történetének egyik legpechesebb versenyzőjévé lépett elő, amikor harmadszor is másodikként zárt év végén, és ahogy öregedett, úgy tűnt egyre valószínűtlenebbnek, hogy még valaha világbajnokként ünnepelhet. 1992 azonban más volt: a Williams sokszor épített már erős és gyors autókat, de valami mindig hiányzott - negyed századdal ezelőtt azonban minden összeállt, és a szezon első tíz versenyéből nyolcat (Dél-Afrika, Mexikó, Brazília, Spanyolország, Imola, Franciaország, Nagy-Britannia és Németország) megnyert. A maradék kettőből is az egyik egy második hely volt (Monaco), így mindössze egy kanadai kiesés rondított bele a mesés összképbe.

Mivel Mansell a szezon tizedik helyszínén, a hockenheimi német futamon is nyerni tudott, ezzel pedig tetemes előnybe került (több pontja volt, mint a második Patresének és a harmadik Schumachernek összesen) tudta, hogy ha ugyanezt megcsinálja a Hungaroringen is, életében először végre-valahára világbajnokká válhat.

Az időmérőn ennek megfelelően teljesített, itt a második helyet szerezte meg, mindössze a tabellán közvetlenül mögötte található Patrese tudta őt megelőzni, bő másfél tizeddel. A többieknek tetemes volt a hátrányuk, a második sorban Senna és Schumacher nyolc tizedet, illetve egy másodpercet kaptak, mögöttük Berger és Brundle lemaradása pedig már 1,8, illetve 2,6 (!) másodperc volt.

A verseny elején Patrese meg tudta tartani a vezetést, viszont mögötte Mansellt Senna és Berger is megelőzte, így a vb-cím várományosa visszaesett a negyedik helyre, ahonnan csak kisebb nehézségek árán tudott felkapaszkodni harmadiknak. Patrese gyakorlatilag a verseny feléig, a 39. körig vezetett, ekkor azonban kicsúszott - mivel az olasz csak a hetedik helyre tudott visszatérni, Senna, Mansell és mindenki más előrecsúszott egyet.

A kicsúszás után Patrese motorja már csak bő tíz körig húzta, az 55. körben pedig végleg felmondta a szolgálatot, nyolc körrel később pedig Schumacher Benettonja is megadta magát. Mansell környékéről kiesett a két, tabellán közvetlenül mögötte álló versenyző, így már egy második hely is elég volt világbajnoki címe matematikai bebiztosításához. Az angol ezt pontosan tudta, ennek fényében pedig nem is üldözte tovább Sennát, és megelégedett a második hellyel, ezzel pedig néhány nappal 39. születésnapja után világbajnokká koronázták.

Senna nyert, 40 másodperccel a vb-címével minden addigi rekordot megdöntő Mansell előtt, melléjük még Gerhard Berger, Senna csapattársa állhatott fel a dobogóra. Häkkinen az akkor már jócskán gyengélkedő Lotusszal egy figyelemreméltó negyedik helyet szerzett, megelőzve Martin Brundle-t és a Ferrarival a hatodik helyen már kört kapó Ivan Capellit. Ha nem is nyert, Mansell egy impozáns statisztikát tudhatott magáénak: az addigi tizenegy futamból azon a tízen, amelyen célba tudott érni, mindannyiszor első vagy második helyen intették le - ehhez a soron következő versenyen, Belgiumban még egy második helyet hozzá tudott tenni.