Különleges esemény

Ezen a napon: Michael Schumacher első futamgyőzelme

Azok után, hogy 1991-ben teljesített néhány futamot a szezon végén, Michael Schumacher 1992-ben már teljes szezonban versenyzett a Forma-1-ben. Nem kellett olyan nagyon sokat várni első futamgyőzelmére.

Michael Schumacher

Michael Schumacher

XPB Images

Michael Schumacher
Michael Schumacher
Nigel Mansell, Williams FW14B
Michael Schumacher, Benetton
Podium: Race winner Michael Schumacher, Benetton
Michael Schumacher, Benetton
Eric van de Poele, Fondmetal GR02
Perry McCarthy, Andrea Moda
Michael Schumacher, Benetton

Nyilván lehet ezzel vitatkozni, de a nyolcvanas évek végén-kilencvenes évek elején talán a Forma-1 történetének legerősebb mezőnye gyűlt össze. Ott voltak a zsenik, mint például Ayrton Senna, ott voltak az egészet teljesen máshogy megközelítő, de ugyanakkora kaliberű versenyzők, mint például a Professzor, Alain Prost, illetve voltak azok, akik vérrel és verejtékkel jutottak el a csúcsra, illetve a csúcs közelébe, lásd a sokat szenvedő és sokára révbe érő Nigel Mansellt. És akkor még olyan pilóták szóba sem kerültek, mint a háromszoros világbajnok, ilyenkor már inkább csak levezető Nelson Piquet, illetve a szorgos vízhordók, Riccardo Patrese és Gerhard Berger...

Természetesen ez a lista sem teljes, és még napestig sorolhatnánk a jobbnál jobb versenyzőket ebből a korszakból, mindenesetre tény, hogy egy német újoncnak, bizonyos Michael Schumachernek nem volt egyszerű dolga, amikor 1991-ben bemutatkozott a Jordan színeiben. Az idényt már a Benettonnál fejezte be, és nem is ment rosszul, ugyanis megszerezte első pontjait a száguldó cirkuszban.

Mivel jól ment, Schumacher megkapta a Benettontól a lehetőséget, és ő lett a csapat egyik versenyzője, immáron a teljes 1992-es szezonra. Ha pedig már ott volt, meg is hálálta a bizalmat, ugyanis sorra szállította a dobogós helyezéseket, a szezon első tizenegy versenyén egészen pontosan ötször állhatott fel a pódium második fokára. Egy dolog hiányzott: a győzelem. Persze könnyű ezt felróni a Benettonnak és Schuminak, amikor 1992-ben a Williams gyakorlatilag egy verhetetlen autót "eszkábált" Nigel Mansellnek és Riccardo Patresének - a magyar futamig bezárólag csak a két mclarenes, Ayrton Senna és Gerhard Berger tudott a Williamsen (értsd: Mansellen) kívül futamot nyerni.

A szezon tizenkettedik futama, a Belga Nagydíj hétvégéje is a papírforma szerint indult: a Magyar Nagydíjon a vb-címet matematikailag is bebiztosító Nigel Mansellt vitte tovább a lendület, és utcahosszal, több, mint két másodperces előnnyel nyerte meg a szombati kvalifikációt Ayrton Senna előtt. A második sorba Michael Schumacher és Riccardo Patrese kvalifikálták magukat, az ő hátrányuk még Sennához képest is nagy volt, 2,6, illetve három másodperc volt. Az időmérőt mögöttük zárók, nos...pestiesen szólva a fasorban sem voltak.

A verseny aztán némileg másképp kezdődött: Senna a rajtnál megelőzte Mansellt, és az élre állt. A brazil sokáig szépen haladt az élen, azonban rossz taktikai döntése miatt (arra számított, hogy a verseny közepe felé megérkező eső gyorsan eláll, így nem kell kereket cserélnie) később visszaesett egészen a középmezőny sűrűjébe.

Senna tehát eltűnt, az élre pedig az 1992-es szokásoknak megfelelően a két Williams állt, Mansell-Patrese sorrendben. Őket Schumacher, Brundle és Häkkinen követte a további pontszerző helyeken. Bár Senna nem tudta kivárni olyan körülmények között, mire ez bekövetkezik, később tényleg felszáradt a pálya, erre pedig Schumacher reagált a legjobban, ugyanis elsők között váltott slick gumikra. A Williamsek sokáig hezitáltak, hogy mi legyen, ezzel pedig rengeteg időt vesztettek, ráadásul még műszaki hiba is hátráltatta mindkettőjüket, Schumacher pedig így faképnél hagyta őket, és végül óriási, több, mint fél perces előnnyel szerezte meg előttük első futamgyőzelmét.

Az első futamgyőzelmét szerző német előnye 36, illetve 43 másodperc volt Mansellel és Patresével szemben, akiket hátulról Schumacher csapattársa, Martin Brundle fogott bele a Benetton-szendvicsbe. Ayrton Senna a tizenkettedik helyről végül az ötödikig tudott felkapaszkodni, ehhez pedig nem egy és nem két bevállalós manőver kellett - a 43. körben például emlékezetes manőver során utasította maga mögé Mika Häkkinent.

A Schumacher mögötti dupla dobogónak köszönhetően a Williams a Magyarországon megszerzett egyéni cím után bebiztosította a konstruktőri elsőséget is, így mindenki örült a dobogón - főleg Michael Schumacher, aki egy évvel korábban pont itt mutatkozott be az F1-ben. Akkor műszaki hiba miatt csak néhány száz méterig jutott első futamán, 25 évvel ezelőtt ezen a napon viszont már pályafutása első futamgyőzelmét ünnepelhette. Amit akkor még senki sem sejthetett, hogy még hátra volt kilencven másik...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Most akkor ki az Olasz GP favoritja?
Következő cikk A Honda védekezik: több mint 0.1 másodpercet gyorsultak

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország