1990-ben ilyen motor- és váltóhangokat hallhattunk a Forma-1-ben: Mansell Vs. Berger

Nigel Mansell tökéletesen mutatta be azt, hogy soha nem szabad feladni, még az utolsó méterek előtt sem. Gerhard Berger bánhatta a dolgot a McLaren volánja mögött, melynek Honda-motorja ördögi hangokat adott ki magából.

Gerhard Berger, McLaren

Az 1990-as szezonban Ayrton Senna és Alain Prost csatázott egymással a világbajnoki címért. Végül a brazil volt előrébb, ráadásul úgy, hogy az utolsó három futamon még csak célba sem ért. Ez sem volt elegendő a francia riválisa számára, aki ezeken a futamokon győzni is tudott, valamint a fináléban felállhatott a dobogó legalsó fokára, míg Japánban kiesett.

Még több F1 hír:

Berger és Mansell is az élmezőny tagja volt a McLarennel és a Ferrarival. A Mexikói Nagydíjon például egy igen érdekes csata alakult ki közöttük, amit a brit nyert meg, egészen minimális különbséggel az osztrák előtt.

Sokáig úgy tűnt, hogy Berger lesz előrébb a McLaren-Hondával, és megszerzi a második helyet, de Mansell beszúrta a Ferrarit, így az olaszok kettősgyőzelmet ünnepelhettek. Prost az élen több mint 25 másodpercet adott a csapattársának.

Az alábbi videóban ezt a bizonyos lesipuskás előzést nézhetitek meg, benne Berger onboard-kamerás felvételével. Rendkívül erőteljes hangot adott ki magából a Honda 3.5 literes V10-es motorja. A szezon végén a 4. helyen zárt, de futamot nem nyert.

 
megosztás
hozzászólás

Így versenyzett Albon és Aguero a Red Bull színeiben az F1-es Virtuális Nagydíjon (videó)

„A Ferrari alábecsülte Sainzot, ha második számúnak szerződtették!”

Feliratkozás