Különleges esemény

Ezen a napon: McLaren-henger Mogyoródon

A kezdetektől elég sokáig még bőven augusztusban rendezték a Magyar Nagydíjakat a Forma-1-ben. 1988-ban sem volt ez másképp, ugyanis a versenyt pontosan ezen a napon, augusztus hetedikén rendezték.

Ayrton Senna, McLaren MP4/4 Honda

Ayrton Senna, McLaren MP4/4 Honda

LAT Images

Ayrton Senna
Ayrton Senna
Ayrton Senna
Ayrton Senna

1988-ban végtelenül egyszerű volt a képlet az esélyeket illetően: adott volt a McLaren világverő autója, az MP4/4-es, amellyel a csapat olyan dominanciát épített ki, amely párját ritkítja a Forma-1 történetében. Adott volt emellé két zseniális pilóta, Ayrton Senna és Alain Prost, akik közül Senna még csak hajtott a vb-címre, Prostnak viszont már volt kettő. Ilyen "finom alapanyagokkal" a McLaren abban az évben győzelemre született, és a szezon első kilenc versenyének mindegyikét megnyerte, ebből Senna ötöt, Prost négyet vállalt magára.

Így érkezett meg a mezőny a szezon tizedik versenyére, az augusztusi forróságba, a harmadszor megrendezett mogyoródi Magyar Nagydíjra, ahol ez volt az utolsó év, amikor még megvolt a pálya vonalvezetésében a kettes kanyar utáni sikán, amelyet 1989-re már kiegyenesítettek. Mindenki tudta a rajtrácson és a paddockban, hogy hacsak nem történik Sennáékkal valami, megint csak a hátukat lesi mindenki, vagy még azt sem, annyira megvernek majd mindenkit.

A mezőny ezen félelme az időmérőn végül "csak" félig igazolódott be, ugyanis bár Senna megnyerte az időmérőt, csapattársa, Prost csak a hetedik helyre állhatott fel a rajtrácson, közéjük ugyanis befért a kvalifikáció során Nigel Mansell, Thierry Boutsen, Ivan Capelli, Alessandro Nannini és Riccardo Patrese is. A szezon során alapvetően a turbómotoros csapatok autói domináltak, a lassú, kanyargós magyar pályán viszont jobban ment a hagyományos motorok hajtotta autóknak, a rajtrács első 10 helyéből hetet ilyenek foglaltak el - a három kivétel a két McLaren, valamint a Gerhard Bergerrel kilencedik helyre kvalifikáló Ferrari volt.

Az élmezőnyből Senna egy gyengébb rajt után üggyel-bajjal végül meg tudta tartani első helyét Nigel Mansellel szemben, aki egyébként orvosai ajánlása alapján részt sem kellett volna, hogy vegyen a futamon, ugyanis bárányhimlővel küszködött. Az angol egy ideig jól tartotta magát, azonban egy megpördülés után visszacsúszott, végül 60 kör megtétele után kimerültség miatt fel kellett adnia a versenyt.

Furcsa volt látni, hogy az egyébként is viszonylag gyenge helyről rajtoló Prost a rajt után még jobban visszaesett, egészen a kilencedik helyig, a Professzornak innen kellett visszakapaszkodnia. Ezt meg is csinálta, némelyeket erőből előzött meg (előbb Patrese, majd Boutsen), mások műszaki hibák miatt egyszerűen kihullottak előle (Capelli motorja például mindössze öt körig bírta, de Nannini is csak a verseny egyharmadáig jutott), Mansellről pedig már szó esett.

A 49. körben Prostnak a győzelemre is esélye nyílt, ugyanis ekkor Boutsen leküzdése után már második volt Senna mögött, aki épp Yannick Dalmas-t és Gabriele Tarquinit. A kissé tétovázó Senna, valamint a két lekörözött mellett Prost egy lélegzetelállító manőverrel ment el a célegyenesben, egyetlen hiba csúszott a számításába: túlságosan rövidet próbált fékezni az első kanyarhoz érkezve, így kicsúszott, Senna pedig vissza tudta őt előzni.

Prost innentől kezdve hiába futotta meg a verseny leggyorsabb körét, csak utolérni tudta Sennát, megelőzni már nem, így a brazil fél másodperces előnnyel megszerezte hatodik győzelmét is 1988-ban, 6-4-re módosítva a házon belüli állást. A McLaren pedig újabb erődemonstrációt tartott, tízből tizedszer is a wokingiak örülhettek a dobogó tetején. A csapat fölényét jól mutatja, hogy a dobogóra felálló Boutsen hátránya már fél perc, a negyedik Bergeré közel másfél perc volt, tehát az osztrák kis híján negyedikként kört kapott. Az utolsó két pontszerző, Maurício Gugelmin és Riccardo Patrese már tényleg körhátrányban ért célba.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Häkkinen: "Senna egyáltalán nem tisztelt"
Következő cikk Hülkenberg: elképesztő, hogy Kubica vezetni tudja az idei autót

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország